Október 27-én az újpesti rendőrkapitányság egyik hadnagya két napja tartó égő lábfájással jelentkezett a János Kórház traumatológiai ügyeletén. A rendőrt a kórházban ápolónőként dolgozó felesége vitte be. Az ügyeletes orvos – a rendőrnek az esetről írt jelentése szerint – azt mondta: biztos sokat rohangált a békés tüntetők után, azért fáj a lába. Majd rendbe jön magától. Ezt követően az orvos lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadta a rendőr ellátását.
A hadnagyot végül egy másik orvos látta el: sínbe tette és begipszelte a lábát.
A BRFK vizsgálati főosztálya „segítségnyújtás elmulasztása” gyanújával eljárást indított az orvos ellen, gyanúsítottként azonban még nem hallgatták ki.
Vizsgálatot csak néhány, jól meghatározott esetben utasíthat vissza az orvos, míg a terápia megtagadásánál a törvény lelkiismereti okokat is elfogadhatónak tart – mondta a Népszabadságnak Simon Tamás egészségügyi kérdésekkel foglalkozó ügyvéd.
Orvos – az egészségügyi törvény szerint – csak akkor tagadhatja meg a beteg vizsgálatát, ha személyes kapcsolata van vele, például rokona, illetve ha más beteg ellátása vagy saját fizikai állapota akadályozza ebben. Minden más esetben meg kell vizsgálnia a beteget. A gyógyító ellátás visszautasításánál a törvény megengedőbb, mert azt az orvos erkölcsi, lelkiismereti okból vagy a beteg fenyegető magatartása miatt is megtagadhatja, amennyiben nem sürgősségi az eset. De ilyenkor is meg kell mondania, ki az az orvos, aki ellátja a kezelésre szorulót.
