Belföld

Kéttucatnyian tüntetnek a Batthyány-örökmécsesnél

Mintegy kéttucatnyi demonstráló gyűlt össze vasárnap este a fővárosi Batthyány-örökmécsesnél, hogy tovább folytassák kormányellenes tiltakozásukat - jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója.

Este fél hatkor mintegy húsz ember várakozott a Batthyány-örökmécses körül, kezükben Árpád-sávos és nemzetiszínű, illetve lyukas zászlót tartottak. A demonstráció fő szónokai még nem érkeztek meg a már több mint egy hete a Kossuth térről áthelyezett demonstráció helyszínére, mert a Hősök terén zajló nemzeti imán vesznek részt.

Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik vezetője azt mondta: a Hősök terén zajló rendezvény befejezését követően a rendőrség által engedélyezett határidőig, vagyis este kilenc óráig folytatják az Aulich utca elején engedélyezett kormányellenes tiltakozásukat. Hozzátette: elképzelhetőnek tartja, hogy tiltakozásukat a jövő héttől a Vörösmarty térre helyezik át.

A demonstrációt kisebb rendőri egység biztosítja, a Kossuth téren a Parlament előtt felállított kordonok előtt vasárnap este nem tartózkodtak tüntetők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik