Belföld

Az MVSZ is népszavazást akar

Csatlakozik a Fidesz népszavazási kezdeményezéséhez a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) és az ellenzéki párt által felsorolt kérdések kiegészítését tervezi - jelentette be Patrubány Miklós, a szervezet elnöke szombat délután a fővárosi Szabadság téren tartott demonstráción.

Amennyiben a Fidesz népszavazási kezdeményezése elindul, néhány kérdéssel szeretné megtoldani a Magyarok Világszövetsége – mondta a szervezet elnöke. Patrubány Miklós azt nevezte a legfontosabbnak, hogy a művi meddővé tétel ne legyen állampolgári jog, illetve a magyar kormány követeljen komoly kártérítést Moszkvától az 1956-os forradalom és szabadságharc leveréséért.

A fővárosi Szabadság téren tartott demonstráción mintegy 300 ember előtt Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője arról beszélt: rendszerváltást, új alkotmányos rendet és új parlamenti választást követelnek.

Gonda László, „a Kossuth téri forradalmárok” egyik vezetője azt mondta: Magyarország számára a szovjet csapatok bevonulása a II. világháború végén nem felszabadulást, hanem megszállást hozott.

A tüntetésen felszólalt a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom franciaországi elnöke is, aki azt mondta: Franciaországban és Magyarországon egyaránt diktatúra van, békés tüntetőket vernek brutálisan a rendőrök.

A Szabadság téri demonstráció befejeztével a legtöbben Erzsébet tér irányába indultak zászlóikkal, hogy csatlakozzanak a Fidesz felvonulásához.

Egy kisebb csoport a Batthyány örökmécsesnél kívánja este 9 óráig folytatni a tiltakozást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik