A Nagy Imre terem arra figyelmeztet minket, hogy kötelességünk óvni a demokráciát, amit megteremtettünk, és emlékeznünk kell a mártír miniszterelnökre, valamint azokra, akik életüket vagy szabadságukat áldozták a forradalomért – mondta köszöntő beszédében Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, aki Lezsák Sándorral és Mandur Lászlóval, a parlament fideszes és szocialista alelnökével együtt leplezte le a terem ajtaján az emléktáblát.
A házelnök hangsúlyozta: ma már független, demokratikus és szabad országban élünk és azt is tudjuk, hogy a nemzet sorsában egyetlen járható út van, a demokrácia. 1956 az egész nemzet dicsősége, eszméi a jövő alappilléreit jelentik – fogalmazott Szili Katalin.
Mécs Imre 1956-os halálraítélt, az MSZP országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy Nagy Imrében és Mindszenty József bíborosban közös az a sziklaszilárd jellem és erkölcsi tartás, amely példa lehet a mai erkölcs és minta nélküli világban. Hangsúlyozta: Nagy Imre utolsó lélegzetvételéig hű maradt a magyar néphez, a forradalomhoz és eszméihez, így méltán lett a forradalom szimbóluma.
A terem avatásán eredetileg Horváth János fideszes képviselő is beszédet mondott volna, azonban amint Szili Katalin jelezte, a képviselő amerikai útjáról nem tudott időben hazatérni, így nem politikai okok miatt nem volt jelen az eseményen.
A Parlament főemelet 61. szám alatt lévő szoba ajtaján nem csak a Nagy Imre terem felirat jelzi, hogy a néhai miniszterelnök dolgozószobájában járunk, hanem bent egy emléktáblát is elhelyeztek, amelyen Nagy Imre perében az utolsó szó jogán elmondott szavai szerepelnek: „Kegyelmet nem kérek”.
Az emléktábla mellett bekeretezve ott áll Nagy Imre 1956. november 3-án kiadott megbízó levele a szovjet csapatok kivonásáról szóló tárgyalásokra, valamint az a fénykép, amelyen október 23-án beszél a tüntető tömeghez a Parlament erkélyéről.
Felavatták, majd megszentelték Nagy Imre mártír miniszterelnök és Mindszenty József bíboros prímás emléktábláját is. Az emlékművet annak a szobának a bejáratánál helyezték el, ahol 1956-ban az október 30-án megalakult Szabad Kossuth Rádió stúdiója működött, és ahol Nagy Imre miniszterelnök november 1-jén, Mindszenty József, bíboros-prímás pedig november 3-án emlékezetes beszédét elmondta.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke felidézte, hogy a mártír miniszterelnök itt, a Szabad Kossuth Rádióból hirdette meg az ország függetlenségét. Az emléktábla, amelyen idézik Nagy Imre szavait, erre mindig emlékeztetni fog – tette hozzá.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke arra emlékezett, hogy Mindszenty kimondta: a Nagy Imre-kormány célja európai jogállam megteremtése, amelyet csak összefogással lehet létrehozni. Ezek a gondolatok ma is érvényesek – jegyzete meg.
Az emléktáblát, a leleplezést követően Szőke János páter szentelte meg.
Az avatásokon jelen volt Mandur László szocialista és Harrach Péter kereszténydemokrata parlamenti alelnök, Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, Szabó Zoltán, az MSZP és Csáky András, az MDF frakcióvezető-helyettese, a Nagy Imre Társaság tagjai. Jelen volt továbbá a mártír miniszterelnök unokája, Jánosi Katalin, valamint a Szabad Kossuth Rádió két akkori bemondója, Bőzsöny Ferenc és Debrentei Piroska, továbbá Mécs Imre egykori 56-os halálraítélt, szocialista országgyűlési képviselő.
