Belföld

Emlékezések, tüntetések – percről percre

A délelőtt nyugodtan telt. A Fidesz felvonulás is méltóságteljesen, csendesen ért véget. A Szabadság téren viszont pajzzsal készült már délután is a tüntetésre a tömeg. Estére megint zavargások alakultak ki a Körúton és a Rákóczi út környékén. A nap eseményei percről percre.

21.46


A magyar nemzetnek akkor van megmaradási esélye, ha két dolgot egyszerre tud megvalósítani; a nemzeti függetlenséget és a szükséges polgári átalakulást – mondta Semjén Zsolt szombaton este a veszprémi várban, Brusznyai Árpád 1956-os mártír emléktáblájánál. “A magyar nemzet sírásója, aki a kettő közül bármelyiket is feladja” – hangsúlyozta a KDNP elnöke, parlamenti frakcióvezetője az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatainak tiszteletére rendezett veszprémi megemlékezésen. Semjén Zsolt szerint “1956 arról szólt, hogy meg akarunk maradni és magyarok akarunk maradni, s ezt a magyarságot az egész emberiség gazdagodására akarjuk megélni és megvalósítani”. Mint mondta: 1956 november 4-én “az ázsiai barbárság és a neopogányság eltiporta a szabadságharcot”, de Semjén Zsolt szerint a tragédiában is van megtartó erő, ha az ember “az ebben rejlő hitet és helytállást értékelni tudja”.


A KDNP elnöke beszédében rámutatott: a maradandó dolgok akkor is maradandóak, ha pillanatnyilag az erőszak eltiporja azokat. “Mert az igazság megmarad, a hazugság pedig előbb-utóbb lelepleződik és eltűnik a történelemben” – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus. Semjén Zsolt szerint van fölöttünk egy védőpajzs; Szent István és Imre herceg, Mátyás király, Bocskai és Bethlen, Széchenyi, Kossuth, Deák Ferenc, Nagy Imre és Mindszenty bíboros “örök magyarsága”. S amikor “a magyar nemzet keresztúthoz, válaszúthoz ér, akkor ők azok a csillagok, akik utat mutatnak” – hangsúlyozta a KDNP elnöke. A megemlékezésen részt vevő politikusok és veszprémi polgárok – mintegy százan – virágokat, koszorúkat helyeztek el Brusznyai Árpád emléktáblájánál.


21.18


Befejeződött a Vörösmarty téren tartott szombat esti demonstráció, kilenc óra előtt már csak hat-nyolc ember álldogált ott, őket számos újságíró és mintegy másfélszáz rendőr figyelte – jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. A Szabadság térről a belvárosi utcákon át a Vörösmarty térre érkezett néhány száz ember pár szónoklat meghallgatását követően szétszéledt. A demonstrációt több száz rendőr biztosította, televíziós stábok folyamatosan élőben jelentkeztek a helyszínről. Este kilenc óra előtt a demonstrálók elhagyták a teret, a rohamsisakkal és védőpajzzsal felszerelt rendőrök visszavonultak. A József Attila utcában várakozó csapatszállító járművekben és autóbuszokban ülő rendőrök ugyancsak elmentek a Vörösmarty tér környékéről. A tervek szerint este tíz óráig még zenét szolgáltatnak a téren várakozóknak, de a szónoklatok befejeződtek.


20.44


Debrecen főterén, a Kossuth szobornál mintegy nyolcvanan követelték szombat este Gyurcsány Ferenc és kormányának távozását. Filep Tibor történész előbb felidézte az 1956-os forradalom debreceni eseményeit, az országban itt elsőként eldördült, áldozatokat követelő ÁVH-s sortüzet, majd kijelentette: a jelenlegi kormány nem 1956. október 23-ának, hanem november 4-ének és az azt követő megtorlásoknak az örököse. Az egybegyűltek – akik többször skandálva követelték a kormányfő lemondását – gyertyákat, mécseseket gyújtottak, és elindultak a Füredi utcai református templomhoz, ahol megemlékeztek 1956 hőseiről és áldozatairól.


20.40


Szekszárdon közös imával, majd az Isten hazánkért egyházi énekkel emlékeztek 1956 hőseire a Garay téri tüntetők. A hetedik hete demonstráló szekszárdiak ismét megerősítették, hogy nem adják fel a kormány lemondását követelő céljaikat, majd mintegy százan gyertyákkal, mécsesekkel együtt vonultak az 56-os emlékműhöz és kopjafához.


20.36


Drasztikusan apad a Vörösmarty téri tüntetők száma, jelenleg 20-25 demonstráló ácsorog a hidegben.


20.22


Fáklyás demonstráció volt szombaton este Székesfehérváron, a résztvevők felvonulásukkal megemlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről és áldozatairól is. A mintegy kétszáz demonstráló a székesegyház elől indulva az 56-osok terén, a néhány éve felállított kopjafánál rótta le kegyeletét. Beethoven Sors szimfóniájának részletei és néhány, a forradalomról szóló irodalmi alkotás meghallgatása után a résztvevők elhelyezték a fáklyákat a kopjafa körül.


20.18


A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség köszönetét fejezi ki a szolidaritási menet mintegy 170 ezer résztvevőjének – közölte a párt szóvivője szombaton közleményben az MTI-vel. “Köszönjük, hogy békésen, csendben, fegyelmezetten és méltóságteljesen tettek hitet a demokrácia, az emberi jogok tiszteletben tartása, az igazság, az őszinteség és a szabadság mellett” – írta Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője köszönetét fejezte ki azért is, hogy a szolidaritási menet résztvevői “nem adtak teret semmiféle provokációnak”.


20.16


Eddig nem kellett intézkedniük a rendőröknek – mondta szombaton este az MTI érdeklődésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a november 4-én rendezett megemlékezésekkel, utcai megmozdulásokkal összefüggésben. “A mai nap folyamán eddig semmilyen rendőri beavatkozás nem történt. Kollégáim továbbra is minden helyszínen ott vannak és figyelik az eseményeket” – mondta Jármy Tibor.


20.10


Tüntetést tartottak Miskolcon szombat este, a 28 tüntető a kormány távozását követelte. A demonstráció csendesen zajlott a miskolci Szent István szobornál, a résztvevők, mint szeptember közepétől – néhány nap kivételével – szinte minden nap, a miniszterelnök és a kormány távozását követelték. Az este hat órakor kezdődő demonstráció egy órán át tartott, majd a tüntetők békésen hazaindultak.


20.08


Véget értek a megemlékezések a Hősök terén. Az egész tér le volt zárva, a kordonoknál pár ember ácsorgott. A megemékezést egyetlen “Gyurcsány takarodj!” bekiabálás zavarta csak meg tudósítónk szerint, egyébként békésen zajlott.


20.06


Az egyik szónok a Vörösmarty téren kifejtette: itt kéne folytatni azt a tüntetéssorozatot, amely a Kossuth téren kezdődött.


19.54


Lapunk tudósítója szerint a Vörösmarty téren jelenleg 30 tüntető, 50 újságíró, és körülbelül 200 rendőr tartózkodik. Az egyik rendőr lapunk kérdésére elmondta, este tízig lehetnek a téren a tünteők, utána szétoszlatják a tömeget.


19.45


Közösen koszorúzta meg a Hősök terén az Ismeretlen Katona Sírját a legfőbb közjogi méltóságok, Sólyom László államfő, Gyurcsány Ferenc kormányfő, Szili Katalin házelnök, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke, Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, valamint Kovács Tamás legfőbb ügyész.


Az ünnepségen Sólyom és Gyurcsány egymás mellett állt. Rendzavarás – az október 23-i állami megemlékezéstől eltérően – nem volt.


19.30

Az egyik, október 23-án lehallgatott vezértüntető, “Debil” szerint harcos forradalomra már nincs esély, csak a békés forradalom jöhet szóba. Ehhez viszont emberek kellenek, de az emberek, mint mondta, csak a tévét nézik.


A Vörösmarty térről kivezető utcákban rohamrendőrök ácsorognak, pajzzsal. Tudósítónk szerint több a rendőr, mint a tüntető.


19.18

A 3-400 fős tüntetőcsoport megérkezett a Vörösmarty térre, ahol a szélsőséges megnyilvánulásiról ismert Tomcat szólalt fel. Elmondta: itt az ideje, hogy levegye a “csőcselék” feliratú mellényét, amit eddig viselt, mert békésen jöttek idáig.

Tomcat bejelentette, hogy feljelenti a Polgárok és Polgármesterek Szövetségének elnökségi tagját, Kőrösi Imrét és társát, mert fegyveres ellenállást hirdettek meg.

A téren egyébként minden nap szeretnék folytatni a fórumot a demonstrálók. Tudósítónk szerint ténfereg a nép, nótákat hallgatnak, “Kossuth tér hangulat” alakult ki.

19.08


A rendőrök beálltak a tüntetők mögé. A tömeg a József Attila úton megy a Roosevelt felé, majd balra fordulva közelít a Vörösmarty tér felé. A rohamrendőrök követik a tömeget.


19.02

Megjelentek a rohamrendőrök, könnygázzal felszerelkezve. A tüntetők mellett vonulnak, amikor a menet a Bajcsy-Zsilinszky úthoz ér. Tudósítónk szerint azért vennék a Vörösmarty térre az irányt, mert ott bejelentett tüntetés van, így törvényesen folytathatnák a demonstrációt.

18.57


A BKV szakembere a FigyelőNetbek elmondta, hogy bizonytalan ideig a 4-es és 6-os villamosok nem járnak végig. A dél-budai végállomástól a Blaháig, a Moszkva tértől az Oktogonig közlekednek.

18.40

A tömeg az Opera felé vette az irányt, tudósítónk szerint a Vörösmarty térre vagy a Szabadság térre tartanak. Rendőrt nem látni.

18.38

“Demszky takarodj, vidd el a sz*rod”- skandálta a körúton a tömeg, amikor egy Combino ment el mellette.

18.32

A tömeg a Wesselényi utcából a körúton az Oktogon felé indult.

18.28

A Luther utcánál elzárták a Rákóczi utat teljes szélességében a tüntetők. Szembe velük normál ruhás rendőrsorfal állt fel a járdán.
A Köztársaság tér felől pedig rohamrendőrök indultak el feléjük. Tudósítónk szerint a rohamrendőrökön nincs azonosító.

18.23

a Wesselényi utcánál a tömeg balra, a körút felé veszi az irányt. A menetet egyébként az újságírók vezetik. Ők mennek elöl, őket irányítják a vezértüntetők.


A Szövetség utcában épp költöztetés volt. “Most, ide a szekrényt!”- kiabálták a költöztetőknek, de nem lett atrocitás.

18.18

A tömeg elkanyarodik a Szövetség utcánál balra, tehát nem a Köztársaság tér felé mennek tovább. Az egyik hangadó azt mondta, hogy “tévesszük meg őket”. A Rákóczi úton maradtak azt kiabálták, hogy “gyertek vissza!”. A tovább haladók “Gyertek Velünk”-kel reagáltak. Végül kettévált a tömeg.


A tömeg egyre hangosabb, a tüntetők között mind több fekete maszkot, arcát sállal eltakaró ember tűnt fel.

A menetet hetven-nyolcvan, egységes sárga mellényt viselő újságíró követi.

18.15

Tovább indul a tömeg a Keleti pályudvar felé. Két sávon vonulnak, a “Bontsák el!” puzzle-sok vezetik. Az autók és a buszok visszafelé közlekednek. A 7-es buszról leszállva egy fiatalt invitáltak a tüntetők maguk közé, de miután az nem volt hajlandó csatlakozni, elküldték melegebb éghajlatra.

A 4-es 6-os villamos vonala “kettévágódott” a Blahánál. Mindkét irányból az a végállomás.

18.05


A Rákóczi úton az Astoriától a Blaha Lujza tér felé megindul a rendőrség. A tüntetőket 5-600 méterre követik. A rendőrök sisakban vannak, hét rendőrautót, egy rabszállítót lát tudósítónk. A rendőrök közé beszorult egy olasz turisákat szállító busz.


A tüntetők közül sokan készültek az összecsapásokra, többen bukósisakban, festőszemüvegben, maszkkal jöttek ki az utcára.

Az Uránia mozi magasságában a rendőrök lezárták a Rákóczi utat. A moziba mennek be az emberek, szórakozni.


17.50


1000-2000 fős tömeg van az Astoriánál. Láthatóan a Fidesz felvonulók hazamentek, akik itt maradtak, azok a Szabadság térről és máshonnan jött szélsőségesek. Elindultak a Blaha Lujza tér felé. A leggyakoribb rigmusok a „Gyurcsány, takarodj!”, a „Hazug média” és a „Ria ria Hungária” témakörből kerülnek elő. Feltűnik a Szabadság térről idehozott, Budaházy Baráti Kör által osztogatott, „Bontsuk el”-puzzle.


A Rákóczi úton az autósok fejvesztve menekülnek.


17.40

A menet végén a Deák térnél csatlakozott Budaházy Baráti Körösök vonulnak árpádsávos lobogókkal, hangos „56-56” skandálással. Amikor a Fidesz moderátor felszólítja őket, hogy méltóan ünnepeljenek, és menjenek haza fegyelmezetten, azt kiabálják, hogy menjenek azok, akik ezt mondják. Lehazaárulózzák a Fideszt, és Gyurcsánynak azt üzenik újra, hogy takarodjon.


Háromnegyed hat körül néhány százan maradnak a Madách tér környékén, többnyire bakancsban, néhányan sállal eltakarják arcukat.


17.20

A Fidesz felvonulás elért a Gerlóczy utcához. Itt megállt, a felvezető autóról a szónok azt kérte az emberektől, hogy az ott lévő emléktáblánál róják le tiszteletüket és békében vonuljanak haza. Megköszönte a részvételt, és hogy nem ültek fel sem az állam, sem a szélsőségesek provokációinak. Tudósítónk szerint nem nagyon hagyják ott a gyertyákat, fáklyákat a felvonulók, de elindultak hazafelé.


Nem jár a metró, (meg is jegyzi az egyik tűntető, hogy a “szemetek leállították”), így gyalog indulnak neki az emberek.


Ugyanekkor a menet végénél, a Deák térnél csatlakozik a Fideszesekhez a Budaházy Baráti Kör is. vezetőjük megkéri a résztvevőket, hogy méltóságteljesen vonuljanak.

17.05


A Szabadság tér kiürül. A tömeg elindul a Deák tér irányába, miután a Budaházy Baráti Kör mikrobusza felszólítja az embereket, hogy kövessék. Kiosztják a pajzsokat is, mint hangsúlyozzák „a pajzs jogilag demonstrációs eszköznek, transzparensnek tekinthető.” A pajzsokon betűk vannak, amelyből ki lehet rakni a baráti kör üzenetét. Körülbelül 15-20-an neki is állnak a puzzle-nak, de először nem megy. A szónok fel is teszi a kérdést: „Hogy akarjátok elzavarni a kormányt, ha ezt sem sikerül kiraknotok?”. Végül, mintegy 10 perc után ott az üzenet: „Bontsák el!” , mármint a szovjet emlékművet. (Fotós egyébként több volt, mint a pajzsosok, így kissé komikusnak tűnt a jelenet.)


16.56

A Fidesz felvonulás a Bajcsy-Zsilinszky út-Andrássy út kereszteződésénél jár. Tudósítónk rendkívül méltóságteljesnek látja a gyertyás, fáklyás menetet. Feltűnt egy-két babakocsis demonstráló is.

A kereszteződésnél csatlakozott több rendőr is a tömeghez, akik innentől együtt masíroznak a tömeggel. Szokásos téli egyenruhában vannak, mindenkin jelvény van. A menet rendjét egyébként a mellényes szervezők és a Valton Security is biztosítja.


A Múzeum körút és a Rákóczi út forgalmát csak akkor terelték el, amikor a tömeg közel ért az Astoriához.

16.55

Waszlavik Gazember László elénekli a „Forradalom szele járja át Budapestet” című, a forradalom himnuszaként emlegetett számát nemzeti karszalagban. A produkciót visszatapsolja a nézősereg, úgyhogy másodszor is, ugyanolyan lelkesedéssel belekezd.


16.51


A Szabadság téri demonstráció legnagyobb füttyöt tudósítónk szerint Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter kapta. A Hatvannégy Vármegye szervezet egyik francia szimpatizánsa ugyanis elmondta az egybegyűlteknek, hogy szerettek volna Párizsban egy 56-ra emlékező demonstrációt tartani, de azt Sarkozy betiltotta. Kijelentette a szónok, hogy Franciaország és Magyarország is rendőrállam.


16.35

Mintegy harminc motoros gyűlt össze a Citadella buszparkolójában. “Az előzetes tervektől, vagyis, hogy a Citadellától indulunk és a Belváros, valamint több híd érintésével végül Szentendrére érkezünk, sajnos el kellett állnunk, mivel a szakadó hóesésben nem akarunk kockáztatni” – mondta az MTI tudósítójának az 1990 óta működő Motorblikk Sportegyesület szóvivője, Kőváry Tamás.

Hozzátette: klubjuk teljesen politikamentes sportklub. Tagjai évek óta találkoznak ezen a helyszínen, minden hónap első szombatján, és csupán a véletlen műve, hogy ez ezúttal éppen november 4-re esett,

16.30

“Hagyományos Kossuth téri hangulatról” számol be tudósítónk a Szabadság térről. A színpadon ugyanis az ott megismert szónokok beszélnek az ott megismert tematika mentén a mintegy 250 fős hallgatósághoz. A műsorvezető felhívja a figyelmet, hogy találtak provokátorokat a tömegben, úgyhogy felszólítja a jelenlévőket, hogy figyeljék a “kövekhez nyúlókat”, az erőszakoskodókat és szóljanak, ha ilyet látnak.


Molnár Tamás kifejti, hogy politikai mozgalommá kell vállnia a Kossuth téri eszméknek, ezért a téli hónapokban a vidéket fogják járni, hogy megismertessék elképzeléseiket minél több emberrel.

16.15

Elindult a Terror Házától a Fidesz-felvonulás. Tudósítónk szerint rendkívűl nyugodt, békés a hangulat. Zászlót nem látni, gyertyát, fáklyákat visz a mintegy tízezres tömeg. A menetet Orbán Viktor vezeti, előtte rendőr- és mentőautó. Egy teherautóról gyászzene szól. A menet elején egy molinót visznek “Az igazság szabaddá tesz” felirattal.

16.10

A Szabadság téren színpadra lép Dobos Attila táncdalénekes, a Nemzetőr főszerkesztője és elénekli az Éljen Magyarország című dalt. (Tudósítónk határozottan azt állítota, hogy a cím egyben a teljes szöveg is, számtalanszor megismételve, néhol a Szózat ádolgozásával félbeszakítva.)
Több rendőr tűnt fel a téren.

16.00

Gyülekeznek a Fidesz fáklyás menetére érkezők a budapesti Andrássy úton a Terror Háza előtt. A Fidesz több ismert politikusa és országgyűlési képviselője is a helyszínen van.


A narancssárga láthatósági mellényben lévő rendezők a gyülekező tömeget az Andrássy úton a Csengery utca vonalában állítják fel, a fáklyás menet 16 órakor indul az Astoriához. Az Andrássy úton mindkét irányból, vagyis az Oktogon és a Hősök tere felől is egyre többen igyekeznek a Terror Házához. Az embereknél mécsesek, fáklyák, nemzetiszínű gyertyák vannak, kisebb nemzetiszínű zászlókat is látni egyeseknél.

Az Andrássy úton a Terror Háza közelében több árus is tanyát ütött, mécseseket, gyertyákat, nemzetiszínű karszalagokat, sálakat és könyveket árulnak. A tömegben a Magyar Mérce és a Magyar Oldal című újságokat is árulják.


A Fidesz ismertebb politikusai közül a Terror Háza előtt gyülekezik Szájer József európai parlamenti képviselő, Lezsák Sándor, Gógl Árpád, Fónagy János, Demeter Ervin, Salamon László, Turi-Kovács Béla és Révész Máriusz. A tömegben feltűnt Eperjes Károly színművész is.


A helyszínen a Fidesz rendezőin kívül az Andrássy út lezárásában segédkező rendőröket is látni, a Csengery utcában pedig egy mentőautó parkol.


16.15

A Szabadság téren pad a létszám, az Andrássy út felé mennek a legtöbben.
A parkoló kávéháza népszerű, hosszú a sor.


A Budaházy Baráti Kör is elvonult. Először úgy tűnt, a rendőröket akarják provokálni, ugyanis határozottan a rendőr sorfal felé indultak, de kiderült, hogy a kordon mögött áll a csoport kisbusza. Így békésen elvonultak a rendőrök mellett Budaházyt éltető tábláikkal, bepakolták a kisbuszba azokat.

15.45

Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke kifejtette: a Fidesz népszavazását tudomásul veszik, de szerintük az nem a lényegről szól. Két kérdéssel meg is toldanák azt. Az egyikben a az abortusz és a művi meddővé tételt tiltására térnének ki, a másikkal pedig rá szeretnék bírni a Szovjetunió utódállamait, hogy fizessenek Magyarországnak kárpótlást a november 4-i rombolásért. Azt is lehetségesnek nezete az MVSZ elnöke, hogy népszavazást kezdeményeznek a szovjet hősi emlékmű helyén felállítandó Trianon-emlkéműről, illetve arról, hogy engedjék-e szabadon a „politikai foglyokat”, akik csak a provokációk miatt romboltak.


Megjelentek az árusok is. Egyelőre csak kitűzőket, és zászlókat árulnak.


Az egész politikai szcéna illegitim, az ellenzék is, és Sólyom László is – fejti ki Patrubány. Utóbbi azért, mert nem titkos szavazással választották köztársasági elnökké, és ezért nem merte feloszlatni az országgyűlést.


A tömeg tudósítónk szerint lassan nő, 1000-1500-an lehetnek.


15.30


Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke kifejtette, hogy mindenért a világ a felelős. 1956. november 4-én szerinte „népgyilkosság volt”, és a világ nem szólt semmit. A világ azóta is hagyja, hogy Magyarország visszasüllyedjen a kommunista diktatúrába. Ma is kommunista diktatúra van az országban – mondta. Kifejtette, hogy erre az igazságtalanságra mindenhol fel kell hívni a figyelmet.


A műsorvezető „Éljen Rácz Sándor”-ozott háromszor, de a tömeg nem nagyon volt erre vevő.

15.15


A Magyarok Világszövetsége a Magyarok Házához hirdetett gyülekezőt, de mivel alig harminc ember érkezett oda, nem gyalogosan, hanem autókkal mentek át a Szabadság térre és csatlakoztak az ott már megkezdett rendezvényhez.


Gyetvay György Gergely, a Magyarok Világszövetségének budapesti elnöke az MTI-nek úgy fogalmazott: rendőri provokációtól és agresszív fellépéstől tartanak az emberek, ezért az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 50. évfordulóján várhatóan minimális emlékező merészkedik ki az utcára. Sérelmezte, hogy a Belvárosban, illetve a Magyar Televízió székháza körül jelentős rendőri egység várakozik. Hangsúlyozta, rendezvényük békés és kiszűrik maguk közül az esetleges provokátorokat.


A Szabadság tér környékén a rendőrök igazoltatnak minden olyan fiatalt, akinek feje kopaszra van nyírva, bőrdzsekit, fekete ruhát, vagy kapucnis felsőt visel. Az MTI tudósítója azt látta, hogy a rendőrök a “gyanúsnak vélt egyéneket” személyi motozás alá is vetik.

Az MVSZ képviselőivel majdnem egyidőben érkeztek a Hősök teréről a Szabadság térre a korábban a Kossuth téren demonstrálók. „Szerbusztok, szerbusztok – köszöntötték őket a jelenlévők. A Hősök terétől 8-9 rendőrautó kísérte Takácsékat az MTV székházhoz.

„Börtönbe, börtönbe” – szólt nem sokkal később a Gyurcsánynak szóló üzenet, immár 4-500 torokból.


15.10

A belvárosban tudósítónk szerint mindenhol csend van.


A Szabadság téren a Nemzeti Jogvédő Alapítvány folytatja a demonstrációját. 2-300 ember van a színpad körül, akik 2-3 Jobbikos zászlót, azon felül néhány tucat Árpád sávos és ugyanennyi nemzeti lobogót lengetnek. Tudósítónk megfigyelése szerint a szovjet emlékmű, a Magyar Televízió székháza és az amerikai követség körüli kordon gyakorlatilag zsákutcába zárja a színpad közelén tartózkodókat.


Komolyabb rendőri jelenlét nem látszik, de az Erzsébet tér-József Attila utca sarkán 8 rendőrautró, busz, és csapatszállító várakozik. Vízágyút nem látott tudósítónk.


Az egyik szónok szerint Budaházy korunk legnagyobb hőse, aki egzisztenciáját kockáztatva szállt szembe az igazságért. Kiemelte, hogy azt várják a Fidesztől, hogy álljon melléjük.


Budaházy György húga kitartásra szólította fel a tömeget, majd felvételről megszólalt a rendőrség által körözött Budaházy is, aki népmeséhez hasonlította a mai helyzetet. Mint mondta, három próbatételt kell kiállni a magyarságnak a győzelemig. Az első az Erzsébet híd lezárása volt 2002-ben, a második az október 23-i megmozdulás, és lehet, hogy ma következik a harmadik próbatétel, bár nem kizárt, hogy ma csak a második folytatása lesz.


Budaházy biztosította a tömeget, hogy a gonoszok be fognak vetni a harcba éles lőszert, hadsereget is, de, mint mondta, Isten a tüntetőkkel van, legyenek bátrak, ügyesek.


14.50

A menet élén Takács András haladt, aki a Kossut téri tüntetések idején létezett Magyar Nemzeti Bizottság egyik vezetője volt. A Kodály köröndnél a Podmaniczky utca felé fordultak. Itt már skandálták a jól ismert szlogeneket: “Gyurcsány, takarodj, vidd az összes haverod”, “Ébresztő”, “Rendszerváltást”.


Időközben gyülekezni kezdtek a Terror Házához hirdetett Fidesz rendezvény narancssárga fényvisszaverő mellényt viselő rendezői. Köztük a távirati irodai tudósítói három-négy olyan személyt is felismertek, akiket szeptemberben minden nap látni lehetett a kormányellenes Kossuth téri demonstráció sorozaton.


14.40

A Hősök teréről az Andrássy úton a Szabadság tér felé indult 50-60, korábban a Kossuth térről ismert tüntető. A menetet rendőrök, motoros rendőrök és a Fidesz-rendezvény mellényes szervezői kísérik. Ez utóbbiak feladata, hogy megakadályozzák a szélsőségesek keveredését a Fidesz demonstrálóival.

13.30

Sólyom László is részt vett az ’56-os szervezetek képviselőinek a Budapesti Fegyház és Börtön Kisfogházában berendezett emlékhelyen tartott megemlékezésén.


Boross Péter volt miniszterelnök, a Szabadságharcosok Közösségének elnöke szomorúnak, de felemelő napnak nevezte november 4-ét, amely egyben egy sokáig élő nemzet életakaratának és hősi áldozatvállalásának is szimbóluma. Hozzátette: a legszolidabb szónoklat is harsány lenne, ezért kérte a résztvevőket, hogy fél perces csenddel emlékezzenek meg barátaikról, kortársaikról, ismerőseikről.


Az ünnepségen koszorút helyezett el Sólyom László köztársasági elnök, aki az emlékhely emlékkönyvébe a következő sorokat jegyezte be: “Meri-e valaki megkérdőjelezni a forradalom egyértelműségét? Nincs nagyobb annál, mintha valaki barátaiért adja életét és a hazájáért.”


13.20

A Szabadság téren 100-150-en lehetnek, amikor megkezdődik a tüntetés. Novák Előd a Nemzeti Jogvédő Alapítvány nevében elmondta, hogy ötkor autós felvezetéssel mennek át a Deák térre, majd ott mindenki „magánszemélyként csatlakozhat a Fidesz felvonulásához”. A Szabadság téren többen a szovjet emlékmű ledöntését követelik.

A színpad mögött tripla vaskordonnal kerítette el a rendőrség a szovjet hősi emlékművet. A szovjet emlékmű lebontását és a Gyurcsány-kormány leváltását követelő demonstrálók egyelőre békésen hallgatják az emlékmű előtt felállított színpad szónokait.

Megérkeztek a Budaházy György és “harcostársai” által küldött fapajzsok. A rendezvény szervezői a kezdés előtt mintegy 30 darabot helyeztek el a színpad előtt.

Komoly a rendőri készültség a téren. Kordonnal körbevették a tévészékházat, néhány méterenként állnak a rendőrök. A környékbeli mellékutcákban is rendőröket látni.

13.10

Sólyom László köztársasági elnök koszorúzott a Rákoskeresztúri Köztemetőben. Sólyom László először a központi emlékművet koszorúzta meg. Főhajtás és kétperces néma csendet követően kíséretével Nagy Imre és a névtelen elesettek sírjához vonult. Az államfő Maléter Pál, egykori honvédelmi miniszter sírjánál piros gerberából és sárga rózsából készült virágcsokrot helyezett el, majd az 1956-os forradalom erdélyi mártírjai előtt rótta le tiszteletét.

A 298-as parcellánál a hazáért vértanúhalált holtakra, illetve az ismeretlen helyen nyugvókra emlékezett. A sírkertbe látogatott Mádl Ferenc volt köztársasági elnök is feleségével, illetve unokájával.

13.00

Nagy Imre Társaság budapesti szervezete a szerb nagykövetségnél tartotta megeemlékezését. “A kormány joga és kötelessége, hogy helyén maradjon minden puccskísérlettel, minden erőszakos és törvénytelen hatalomátvételi kísérlettel szemben” – hangsúlyozta beszédében Donáth Ferenc, a szervezet elnöke. Utalt arra, hogy 1956-ban Nagy Imre


12.10

A Felvonulási térre folyamatosan virágokkal érkeznek az emberek, és többen mécseseket is gyújtottak. Az MSZP korábban több száz szegfűt osztott szét az embereknek.

11.10

“Budaházy György és néhány harcostársa mintegy két tucat pajzsot készített, melyeket barátja, a nemrég szabadult Novák Előd oszt szét a Szabadság téren 13 órakor kezdődő tüntetésen” – terjed egy köremail.

11.00

Szili Katalin felavatta az Országházban a Nagy Imre termet, a mártír miniszterelnök 1956-os parlamenti dolgozószobájában, illetve felavatták majd megszentelték Nagy Imre és Mindszenty bíboros emléktábláját. Az avatásokon jelen volt Mandur László szocialista és Harrach Péter kereszténydemokrata parlamenti alelnök, Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, Szabó Zoltán, az MSZP és Csáky András, az MDF frakcióvezető-helyettese, a Nagy Imre Társaság tagjai. Jelen volt továbbá a mártír miniszterelnök unokája, Jánosi Katalin, valamint a Szabad Kossuth Rádió két akkori bemondója, Bőzsöny Ferenc és Debrentei Piroska, továbbá Mécs Imre egykori 56-os halálraítélt, szocialista országgyűlési képviselő.

09.45

A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke, a párt 22. kongresszusán Marx, Engels, Lenin és Kádár János portréjával, valamint a tanácskozás “Tovább!” jelszavával díszített vörös drapéria előtt álló szónoki pulpitusról, a mintegy 250, zömében nyugdíjas korúakból álló közönsége előtt Lenint idézi: “Csak az félhet az ideiglenes szövetségektől, még ha megbízhatatlan emberekkel kötik is őket, aki nem bízik önmagában, és egyetlen politikai párt sem létezhet ilyen szövetségek nélkül.” Szerinte pártjában egyszer és mindenkorra el kell felejteni azt a “helytelen és sehova nem vezető” nézetet, hogy a két nagy párt közül a szocialistákkal való együttműködés “a kisebbik rossz”. Mint mondta, a tüntetők ma még nem a rendszer ellen mennek az utcára, de még eljöhet az idő, amikor “velünk együtt jön el a budapesti kommün.”

09.30

Gyurcsány Ferenc és több szocialista politikusok virágokat helyezett el a budapesti, Felvonulási téri 56-os emlékműnél. A miniszterelnök Hiller István szocialista pártelnök társaságában érkezett. Az emlékműnél Kiss Péter munkaügyi miniszter, Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető, Varjú László frakcióvezető-helyettese, Simon Gábor választmányi elnök és több szocialista kerületi polgármester is lerótta kegyeletét.

09.00

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter a kormány nevében, Hiller István az MSZP pártelnöke a párt, Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője pedig a frakció nevében hajtott fejet a 301-es parcellánál.

A protokollmentes eseményen a politikusok koszorút helyeztek el a központi emlékhelyen, majd egy-egy szál virágot helyeztek el Nagy Imre sírjánál és a 298-as parcellánál az áldozatok nevét tartalmazó márványtábla előtt.

A politikusok megemlékezésén rendbontás nem történt, a helyszínen civilek is kevesen voltak, csak egy-két család vitt virágokat hozzátartozóik sírjára.

A 301-es parcellánál több rendőr is vigyázza a rendet, az esemény előtt tűzszerészek is megjelentek a helyszínen, akik átvizsgálták az érkezők táskáját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik