A kancelláriaminiszter érvelése az Index információi szerint azonban még saját párttársai közül sem mindenkit győzött meg arról az emberi jogi, illetve a rendészeti és honvédelmi bizottság összevont keddi zárt ülésén, hogy a Fidesznek köze lett volna a zavargásokhoz. Más források szerint viszont Szilvásy nem mutatta be minden begyűjtött információját a bizottságoknak.
A titkosszolgálatokat felügyelő kancelláriaminiszter a nyilvános ülésen azt is állította, a szélsőséges csoportok maguk akartak a Fidesz-rendezvényhez csatlakozni, ez nem a rendőrség szándéka volt. Említést tett arról, hogy a Kossuth téri tüntetéseket szervező szélsőséges csoportok és a Fidesz között információs kapcsolat volt.
Az Index úgy tudja, Szilvásy György az általa kezdeményezett zárt ülésen két fideszes országgyűlési képviselő kapcsolataival kívánta bizonyítani állításait. A kancelláriaminiszter közléseit többek között telefonlehallgatásokra alapozta, zárt ajtók mögött bírói engedéllyel azok jegyzőkönyvi kivonatát mutatta be a kormánypárti és ellenzéki képviselőknek. A titkosszolgálatok a Kossuth térieknek tartott csoportok vezetőinek beszélgetéseit figyelték, és a miniszter állítása szerint a fideszesek eközben kerültek képbe.
A miniszter által említett egyik képviselő a Lelkiismeret ’88 egyik vezetőjével tartott kapcsolatot. Az Index információi szerint egyetlen alkalommal hallgattak le ilyen beszélgetést, akkor Ékes Ilona érdeklődött a Lelkiismeret ’88 egyik képviselőjétől arról, hogy van-e elég jelentkező az útblokádokra. (Kocsis Imre, a szervezet vezetője nem emlékszik arra, hogy bárki is beszélt volna tőlük a képviselővel.) Ékes Ilona az Index kérdésre azt mondta, tartja ugyan a kapcsolatot az összetűzések során sérülést szenvedettekkel és az elítéltekkel, de a Lelkiismeret ’88 egyetlen tagjával sem beszélt, és blokádtémában sem tanácskozott senkivel.
A szélsőséges akcióiról elhíresült Tomcat (polgári nevén Polgár Tamás) szerint valószínűleg a „hatóságok előtt jól ismert rendbontó” ő maga lehet, mert szabadulása után napi kapcsolatban volt egy fideszes képviselővel, Ékes Ilonával. Ékes az Indexnek elismerte, hogy Tomcattal és hozzá hasonlóan 20-30 elítélttel rendszeresen beszélt a fogvatartásuk idején történtekről.
Szilvásy említést tett arról is, hogy az Orbán-kabinet egyik tagja kapcsolatban állt a zavargók jogi képviseletét gyakran ellátó, meg nem nevezett jogi tanácsadóval. A hírbe hozott volt kormánytag Demeter Ervin, aki a demonstrálók jogi képviselőjével beszélgetett telefonon, illetve egyszer személyesen is fogadta Grespik Lászlót. Demeter egyelőre nem reagált erre a kijelentésre.
A kormánypárti többség nyolcvan évre titkosította a Nemzetbiztonsági és a Honvédelmi Bizottság keddi közös ülésén elhangzottak jegyzőkönyvét. A csak részben nyílt ülés zárt részein Lázár János és Simicskó István szerint semmi olyan nem hangzott el, ami az elmúlt hónapokban ne került volna nyilvánosságra.
