„Tisztelet azoknak, akikben a józan ész döntött, és eredeti szándékukat megváltoztatták. (…) Üdvözlöm és megköszönöm a gazdák döntését” – közölte a szabad demokrata főpolgármester, aki bölcs döntésnek nevezte, hogy a Magosz vezetősége szerdán bejelentette, mégsem jönnek Budapestre tüntetni a gazdák traktoraikkal.
Jakab István, a Magosz elnöke szerdán a Klubrádióban azt mondta, hogy sem traktorral, sem anélkül nem tüntetnek a gazdák Budapesten. Hozzátette: jogi útra terelik a Magosz traktoros tüntetésének betiltásával kapcsolatos ügyet, az Alkotmánybíróságnak csütörtökön nyújtják be kifogásaikat.
A visszaélések ellen lépett fel a főváros
Demszky Gábor a köztelevízióban hangsúlyozta: a Fővárosi Közgyűlés a gyülekezési szabadságra vonatkozó múlt heti rendeletében arra tett kísérletet, hogy biztosítsa, nehogy bárki visszaélhessen az alkotmányos gyülekezési jogával.
A Fővárosi Közgyűlés rendeletmódosítással megszigorította a közterületek használatát. Ezentúl nemcsak kulturális, hanem politikai rendezvényeknél is a főváros szakbizottsága ad engedélyt a kapcsolódó építmények, színpad, hangosítás, kivetítő elhelyezéséhez, bizonyos területek lezárásához.
Drágul a BKV-jegy
Demszky bizakodóan nyilatkozott arról, hogy sikerül a kormánytól megszerezni a BKV működéséhez szükséges pénzt, mint mondta, „kijárják” a kormánynál a BKV jövő évi működéséhez szükséges „sok tízmilliárdos” fedezetet. Ez az összeg biztosítja majd a megfelelő munkafeltételeket. Hangsúlyozta azonban, hogy szükségesnek tartja a BKV-jegyek árának „elfogadható mértékű” emelését is.
