Belföld

Az Alkotmánybírósághoz fordultak a gazdák

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) csütörtökön elküldte kifogásait tartalmazó beadványát az Alkotmánybírósághoz.

A beadvány lényege, hogy a Fővárosi Közgyűlés rendelettel nem módosíthat, „nem írhat felül” egy magasabb szintű jogszabályt. Azaz a gyülekezési jogot szabályozó törvényt a budapesti közgyűlés rendelettel nem változtathatja meg – Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója.

A szövetségi igazgató egyben tudatta, hogy a témáról pénteken sajtótájékoztatót tartanak, amelyen részletesen ismertetik beadványukat és az abban szereplő indokokat.


A rendőrség korábbi határozata értelmében nem demonstrálhatnak a gazdák november másodika és huszadika között a Kossuth téren traktoraikkal. Eközben megkezdték azoknak a KRESZ-tábláknak a kihelyezését a fővárosban, amelyek gyakorlatilag lehetetlenné teszik, hogy traktorral be lehessen hajtani Budapest belvárosába.


Ezek után a Magosz vezetői abban maradtak, hogy megfellebbezik a rendőrségi határozatot. A gazdák rendelkeznek egy 2005. november 18-i jogerős bírósági végzéssel, amely kimondta: tavasszal a rendőrség jogtalanul nem engedte a gazdákat a Kossuth térre. Erre is kívánnak majd hivatkozni – mondta akkor Budai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik