„Orbán Viktor egyáltalában nem szerepel a levélben, lejáratása pedig még annyira sem” – mondta a külügyminiszter. A műsorvezetőnek arra a felvetésére, hogy Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke miért állította ezt, a külügyminiszter azt válaszolta: ez reakció volt a Fidesz elnökének Strasbourgban elmondott beszédére.
Megítélése szerint a Fidesz úgy gondolkodott, „el kellett kerülni, hogy Orbán strasbourgi beszédéről legyen szó, a külügy kapcsán kellett valamit előhúzni”. Az ellenzéki párt vezetőjének az a kijelentése, hogy a posztkommunista kormányzatoknak ne nyújtson segédkezet az Európai Unió, a külügyminiszter szerint nemcsak Magyarországra „súlyos”, hanem a térség mindazon országaira, ahol nem jobboldali kormányok vannak hatalmon.
