A levelet Molnár Tamás, az MNB 2006 ügyvivője kedden adta át a budapesti Szabadság téren lévő amerikai nagykövetség képviselőjének. Molnár elmondása szerint nemcsak az október 23-i események késztették a segítségkérő levél megírására, hanem a Kossuth téri tüntetőkkel szembeni, szerinte jogtalan eljárások is. A rendőrség a múlt hét csütörtökre ígérte a Kossuth téren lefoglalt értékek visszaszolgáltatását, erre azonban a mai napig nem került sor, sőt a „rend őrei” elzárkóznak a tárgyalásoktól is.
A levél szerint október 23-án a rendőrség olyan eszközöket vetett be, amelyek indokolatlanok, vagy túl erőszakosak voltak, mint a gumilövedék, amit Molnár szerint már számos országban betiltottak. Továbbá a MNB 2006 sérelmezi, hogy jelvény nélkül, akár nem csak a rendőrség kötelékében szolgálókat is bevetettek.
