Gönczöl Katalin a távirati irodának úgy nyilatkozott, a testület a miniszterelnök felkérése alapján a további eljárási szabályokat dolgozza ki. A felkéréstől számított hatvan napig tevékenykedő testület feladata, hogy a kormány számára átfogó szakmai értékelést készítsen és ajánlásokat fogalmazzon meg az elmúlt hetek rendzavarásai kapcsán.
A bizottság a tervek szerint tíztagú lesz, a szakmai testületben jogászok, szociálpszichológusok, történészek és rendvédelmi szakértők dolgoznak majd. A tagok felkérése folyamatban van. A bizottság várhatóan néhány napon belül megalakulhat.
A testület létrehozását azzal indokolták, hogy Magyarországon évtizedek óta nem volt példa hasonló erőszakos megmozdulásokra – ezek alapos szakmai elemzése, a tanulságok levonása az ország elemi érdeke. A bizottság az események történelmi, történeti hátterét, tömeglélektani, szociálpszichológiai előzményeit és következményeit éppen úgy értékelni fogja, mint a megmozdulások során alkalmazott hatósági beavatkozások arányosságát, valamint azok alkotmányos, törvényi, jogi kereteit, különös tekintettel az érintettek emberi jogaira.
A szakmai elemzés elkészítése során a szakértők figyelemmel lesznek a releváns nemzetközi tapasztalatokra, azokat jelentésükbe beépítik. A testület működése nem érinti a különböző országgyűlési bizottságok hatáskörét, egyedi panaszok kivizsgálásával nem foglalkozik, és személyes meghallgatásokat sem tart. Ugyanakkor a miniszterelnök arra kérte az országos hatáskörű rendészeti szervek vezetőit, hogy az eseményekkel kapcsolatos szakmai vizsgálataikat november végéig készítsék el, s azokat a bizottság számára tegyék hozzáférhetővé.
A bizottság létrehozásáról a miniszterelnök napirend előtti felszólalásában beszélt hétfőn a parlamentben. Gönczöl Katalin az MTI-nek elmondta: a kormányfő felkérése alapján a bizottság a további eljárási szabályokat dolgozza ki. Hozzátette, a testület munkája mindenre, így gyakorlati jellegű javaslatok megtételére, illetve a jogalkotási javaslatok kidolgozására egyaránt kiterjed. A bizottság munkája nem nyilvános. A testület várhatóan január elejéig tevékenykedik, utána juttatják el javaslataikat a kormánynak.
