Belföld

A Munkáspárt 2006 nem támogatja a népszavazást

Magyarországi Munkáspárt 2006 nem támogatja a Fidesz - szerintük demagóg - népszavazási kezdeményezését - áll a párt központi bizottságának vasárnap kiadott közleményében.

„A Magyarországi Munkáspárt 2006 elítéli Orbán Viktor antikommunista hisztériát keltő politikáját, és tiltakozik az ellen, hogy a Fidesz elnöke már az EU intézményeiben is a magyar és a nemzetközi kommunista mozgalom lejáratására és bűnössé nyilvánítására törekszik” – írják.

A parlamenten kívüli politikai erő szerint népszavazási kezdeményezésével a Fidesz „demagóg módon” jár el, a legnagyobb ellenzéki párt magatartása pedig nem nyújt megoldást a problémákra.

„Az államháztartási hiány csökkentését szolgáló megalapozott és a társadalom nagy többségének elfogadható programot a szakemberek együttműködésével és széleskörű társadalmi vitával lehet kidolgozni” – hangoztatják.

Mint írják, kormányon a Fidesz nem követett szociálisan igazságosabb, a multinacionáis vállalatokat nagyobb arányban terhelő gazdaságpolitikát, és ez nem várható tőle a jövőben sem, ellenzékben pedig megvalósíthatatlan vagy „a kizsákmányolt többség” érdekeit csak látszólag szolgáló ígéreteket tesz, „de hatalomra jutva nem a rászorulókat fogja védeni”.

„A Fidesz és a szélsőjobboldal cinkos összejátszása szükségessé teszi az újfasizmus terjedése elleni összefogást”” – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik