A kormány távozását, demokráciát és a Gyurcsány-csomag visszavonását követelte mintegy száz tüntető Szeged belvárosában. A tiltakozók a városháza előtt gyülekeztek, majd nemzetiszínű és Árpád-sávos lobogókat lengetve, sípokkal, kolompokkal felszerelkezve, jelszavakat skandálva végigvonultak a város főutcáján. A Móra Ferenc múzeum épületéhez mentek, ahol verseket szavaltak, továbbá a kormányfő lemondását követelő és az október 23-i fővárosi eseményekkel kapcsolatos szónoklatok hangzottak el.
November 4-ig minden nap – az eddigi szünnapnak számító szombaton is – tüntetnek Gyurcsány Ferenc és kormánya lemondását követelve Székesfehérváron – jelentették be csütörtökön a demonstrálók. A Városház téren mintegy százötven-kétszáz ember hallgatta meg az alkalmi szónokokat, az október 23-i budapesti eseményekről szóló beszámolókat.
Sopronban 130 demonstráló gyűlt össze a főtéren Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondását követelve. A felszólalók a fél évszázaddal ezelőtti október 26-a eseményeit elevenítették fel, majd csaknem 70-en átvonultak a Hűségzászlóhoz és követelték a kormány távozását.
Debrecenben a református Nagytemplom előtti Kossuth-szobornál 150-200-an követelték Gyurcsány Ferenc és kormányának lemondását. Ezúttal is az október 23-i budapesti rendőri „túlkapásokról” esett a legtöbb szó a demonstráción.
Szekszárdon este fél hétkor megérkezett az év elején kialakított sétálóutca keleti végére, a Garay-szobor mellé a hangosító autó, s hét óra után megkezdődött a tüntetés: mintegy félszázan követelték a Gyurcsány-kormány távozását nemzetiszínű és Árpád-sávos zászlókat lengetve.
