Szavai szerint még a taxisblokád idején sem volt példa arra, hogy ilyen brutálisan lépjen fel az államhatalom, „és az emberi jogokat így letörjék, mint ahogy tették ezt 23-án délután és este”.
A politikus szerint olyasmi történt Magyarországon, ami szokatlan Európában: az „emberi jogok ilyen durva, rendőrségi önkény általi letaposása, ez azért ismeretlen, itt ilyen nincsen”.
Mint mondta, a német fővárosban is szeretné nyilvánvalóvá tenni, hogy pártja a demokrácia és az emberi jogok oldalán áll, azokat pedig, akiknek a jogait megsértették, meg kell védeni. „A következő napokban sokat fogunk ezért dolgozni” – mondta, hozzátéve, az állam erkölcsi és anyagi elégtétellel tartozik a bántalmazottaknak.
„Azok, akik pedig megsértették az emberi jogokat, legyen szó közrendőrről vagy a rendőrség parancsnokairól, majd a vizsgálatok kiderítik, őket pedig személyesen, egyenként felelősségre kell vonni” – jelentette ki Orbán Viktor.
