Belföld

Elutasították a Gyurcsány ellen tett feljelentést

Elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség azt a beadványt, amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen Balsai Istvánnal közösen tettünk – jelentette be Áder János, a feljelentés egyik kezdeményezője közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Áder János ugyanakkor közölte: az ügyészég döntése ellen panasszal élnek. A politikus azt nem akarta elmondani, hogy a hatóság milyen indokkal utasította el a beadványt, csak annyit közölt, hogy az ügyészég hosszú jogi indoklását elfogadhatatlannak tartja, és reméli, hogy másodfokon körültekintőbben járnak el.


Bűncselekmény nem volt


Lőrincz Edina, a Fővárosi Nyomozó Főügyészség szóvivője ugyanakkor a FigyelőNetnek elmondta, azért utasították el a beadványt, mert nem tekinthető bűncselekménynek az, hogy a kormányfő nem hozott nyilvánosságra közérdekű adatokat.


A főügyészség egyébként konkrétumokat is hiányolt az Áder János és Balsai István fideszes képviselők Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen benyújtott feljelentésében. Az ügyészség elutasító határozatának indoklása többek között azt tartalmazza, hogy önmagában az nem bűncselekmény, hogy közérdekű adatokra alapozva elemzés születik, amelyet a készítők nem hoznak nyilvánosságra. Az ügyészség kitér arra is, hogy az ország költségvetési helyzetére, a közvagyonnal való gazdálkodásra vonatkozó adatok közérdekű adatok. Ám az azokból – a feljelentés feltételezése alapján – képzett és konkrétan meg nem jelölt elemzésre történő utalás a közérdekű adattal való visszaélés tényállásszerűségének megállapítása szempontjából nem szolgáltat elégséges adatot.


„A feljelentő a valószínűsítés szintjénél konkrétabban azt sem jelölte meg, hogy a feljelentésben írt elemzés ténylegesen az ország költségvetési helyzetére, valamint a közvagyonnal való gazdálkodásra vonatkozó adatokon alapszik-e” – tartalmazza az indokolás, amely kitér arra, hogy a feljelentésben foglalt idézetekből nem derül ki, hogy milyen költségvetési, egyéb „számokról” esett szó.

Az ügyészség kifogásolta, hogy a feljelentés nem ejt szót arról, milyen konkrét, közérdekűnek minősülő adat tekintetében, milyen konkrét tájékoztatási kötelezettség megszegésére kerülhetett sor.


A hangfelvételt is vizsgálták


Az ügyészség indoklásában kitér arra is, hogy megvizsgálták az MSZP balatonőszödi frakcióülésén készült felvételen hallható, Gyurcsány Ferencnek, illetve Veres Jánosnak tulajdonított beszédeket, és megállapították, hogy azok általában „pesszimista elemzői becslésről”, „megállapodásról”, „elemzésekről”, „papírokról”, „trükkökről”, „hazugságról” szólnak. A feljelentők ugyanakkor az ügyészek szerint nem jelöltek meg olyan konkrét adatot, tényt, körülményt, amely ezeket az általános kijelentéseket büntetőjogilag értékelhetővé teszi.


A Kossuth téren jelentették be

Áder János, az Országgyűlés fideszes alelnöke és Balsai István fideszes országgyűlési képviselő október első felében nyújtotta be beadványát az ügyészséghez. Álláspontjuk szerint a kormányfő közérdekű adatokat nem hozott nyilvánosságra, illetve hamisított meg, és ezzel megvalósította a közérdekű adattal való visszaélés büntető törvénykönyvi tényállását.

A feljelentési szándékot Áder János jelentette be a Fidesz Kossuth téri nagygyűlésén, október 7-én.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik