A 82 éves asszony Mátraházán volt gyógykezelés alatt, és szerda délután egészségügyi sétára indult az erdőbe, ahonnan nem tért vissza – mondta a Mátrai Állami Gyógyintézet főigazgató-főorvosa csütörtökön az MTI-nek. Mivel az asszony estig nem tért vissza a kórházba, keresésére indultak, majd értesítették a tűzoltóság, a polgári védelem, a rendőrség, valamint a katasztrófavédelem speciális egységeit is – tette hozzá Négyesi Zsolt. Elképzelhető, hogy a tüdőkórházban ápolt beteg letért a Mátrában kialakított erdei sétaútról, és eltévedt – fűzte hozzá.
A főigazgató a beteg jogaira való hivatkozással nem kívánta megerősíteni, hogy az eltűnt nő az MSZP egyik vezető politikusának az édesanyja lenne, mindössze annyit közölt, hogy egy 82 éves asszonyt keresnek.
Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek csütörtök reggel azt mondta, a gyöngyösi tűzoltóság hajnali négy óráig kereste az asszonyt a Mátrában, reggel pedig már egy nyomozókutyás speciális mentőcsapat is a helyszínre vonult.
Az MSZP-frakció sajtóosztálya közölte, hogy a párt parlamenti frakcióvezetőjének, Lendvai Ildikónak az édesanyját keresik a speciális mentők.
A tájékoztatás szerint az idős asszony – aki szellemileg kifogástalan állapotban van – háromhetes beutalóval ment a Mátrai Állami Gyógyintézetbe.
Lendvai Ildikó nem vett részt a délelőtt folyamán tartott, Szili Katalin házelnök által összehívott ötpárti egyeztetésen.
Összesen mintegy 60 polgárőr, tűzoltó, rendőr és önkéntes végez tegnap este óta terepkutatást a Mátrában az eltűnt asszony előkekerítése érdekében – tájékoztatta a Gyöngyösi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője az MTI-t. Munkájukat 13 rendőrkutya is segíti, egyelőre eredménytelenül – tette hozzá Kompos Ferenc.
Információik szerint egyébként az idős hölgy, akinek pszichikai és fizikai állapota korának megfelelő, már szerdán reggel fél tízkor eltávozott a mátraházai szanatóriumból, vagyis immár több mint 24 órája tartózkodik ismeretlen helyen. A rendőrtiszt hangsúlyozta, hogy az idős személy eltűnését követően az ilyen esetekben megszokott eljárást alkalmazzák, vagyis nincs szó a szokásostól eltérő intézkedésekről.
