Belföld

Sólyom szerint volt méltó ünneplés is

Sólyom László a hétfői budapesti események kapcsán azt hangsúlyozta Strasbourgban, hogy volt azért méltó ünneplés is. A köztársasági elnök először szólalt meg az október 23-i budapesti erőszakos események óta ebben az ügyben a nyilvánosság előtt.

Strasbourgban, az Európai Parlamentnél tett szerdai látogatása alkalmából magyar újságíróknak nyilatkozva azt mondta, a külföldi vendégek mind azzal a benyomással távoztak, hogy méltó és szép ünnepség részesei lehettek. Emlékeztetett rá, hogy valóban voltak nagyon szép, méltó ünnepségek, előfordult, hogy a parlamenti pártok is együtt ünnepeltek. Emellett szerinte ki kell emelni, hogy régóta most először az operai díszünnepségen ott volt minden politikai erő.

„Tehát azt szeretném mondani, hogy nem maradhat meg csak a rossz, mert nagyon sok pozitívum volt az 1956-os évfordulóban” – mondta az államfő. S hozzátette: emellett a médiának köszönhetően rengeteg eredeti dokumentumot sugároztak, rengeteg kiadvány jelent meg, márpedig mindez reményt ad arra, hogy a fiatalok hiteles forrásból megismerhetik, mi is történt 1956-ban.

Sólyom László egyébként kérdésekre nem kívánt válaszolni, így nem lehetett megtudni, mit gondol a hétfői budapesti erőszakos eseményekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik