A svéd védelmi beszerzések hivatalának (FMV) közleménye szerint a Gripent a svéd légierő egyik pilótája szállította a Magyar Honvédség kecskeméti repülőterére. A repülőút az FMV linköpingi bázisáról Kecskemétre két órán át tartott.
A hetedik repülőgép még idén, a jövő év végéig pedig az összes Gripen megérkezik Magyarországra, így teljessé válik a 14 gépből álló flotta. Az első öt repülőt márciusban hozták haza Svédországból az ott kiképzett magyar pilóták, akik azóta itthon gyakorlatoznak a Gripenekkel.
A honvédelmi tárca szóvivőjének múlt heti közlése szerint a pilóták a kiképzési terv alapján hajtják végre felkészülésüket, s jelenleg harcászati feladatokat gyakorolnak. Folyamatban van a következő öt magyar pilóta hazai továbbképzésére is, ám ők jelenleg még a svédországi alapkiképzésen vesznek részt.
