„A Magyar Helsinki Bizottság álláspontja szerint az október 23-án Budapesten előre be nem jelentett helyszíneken csoportosuló, illetve erőszakos cselekményeket elkövető személyek nem a törvényes keretek között éltek gyülekezési jogukkal, így az ilyen csoportok feloszlatására irányuló rendőri intézkedések elrendelése jogszerű volt” – olvasható a bizottság közleményében.
A szervezet megítélése szerint a gyülekezési joggal való súlyos visszaélés kellő jogalapot biztosított arra, hogy a rendőrség a törvény adta kényszerítő eszközöket igénybe véve, határozottan fellépjen a közrend helyreállításának érdekében.
A Magyar Helsinki Bizottság mindemellett továbbra is elengedhetetlennek tartja, hogy a rendőrség vezetése kiterjedt, részrehajlás nélküli vizsgálatot folytasson le az aránytalan rendőrségi intézkedések ügyében – áll a közleményükben.
