Belföld

Herényi: két politikai kalandor fogságában

Az ország két politikai kalandor – Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor – foglya. Ez rég nem arról szól, hogy ennek az országnak, nemzetnek milyen lesz a jövője, hanem arról, hogy kié lesz a hatalom – mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden reggel.

Az ellenzéki politikus, mint mondta, attól tart, jelenleg az ország két politikai kalandor: Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor foglya. Ez rég nem arról szól, hogy ennek az országnak, nemzetnek milyen lesz a jövője, hanem arról, hogy kié lesz a hatalom, és ki tudja megtartani. Ráadásul egyik személy esetében sem lát olyan karakterisztikus változást a gondolkodásmódban, ami azt a reményt keltené, hogy ez a helyzet megoldható.

A Fidesz nagygyűléséről kifejtette: ilyen október 23-i megemlékezést, ahol várhatóan sokan vesznek részt, és békésnek indul, nem szabad olyan helyen megrendezni, mint az Astoria. Olyan helyre kell vinni a tömegeket, ahol nem szorulnak be a házak közé, a szűk utcákba, ahol nincsenek kitéve annak, hogy összekeveredjenek az esetleges rendbontókkal – közölte.

Méltatlanok voltunk ehhez az ünnephez, a magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját nem így kellett volna megünnepelni – mondta Herényi Károly, aki szomorúságának és sajnálatának adott hangot a történtek miatt. A hősök, az áldozatok forognak a sírjukban, nem ezt akarták ötven évvel ezelőtt – közölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik