Belföld

Csúsznak a fővárosi alpolgármester-választások

A budapesti önkormányzatok jó része a törvényi előírás ellenére nem választott alpolgármestert az alakuló ülésén.

Földvári Béla, fővárosi közigazgatási hivatal főosztályvezetője elmondta, tekintettel vannak arra, hogy az alpolgármester-, főpolgármester-helyettes választást megelőzően politikai egyeztetések zajlanak. Ezért csak az után tesznek törvényességi észrevételt, ha az első „rendes” ülésen sem szerepel az alpolgármester-választás egy adott önkormányzat testületi ülésének napirendjén.

Nincs még főpolgármester-helyettese a fővárosi önkormányzatnak, s nem választott alpolgármestert még a IV. és a XI. kerület sem – emlékeztetett Földvári Béla. A főosztályvezető szerint önmagában az, ha egy önkormányzat akár hosszabb ideig sem választ alpolgármestert, még nem elegendő indok arra, hogy a szakminiszter kezdeményezze a feloszlatását.

A hatályos törvényi előírás végső esetben lehetővé teszi azt, hogy a szakminiszter kezdeményezése alapján az Országgyűlés feloszlassa azt az önkormányzatot, amelyik törvénysértő módon nem választ alpolgármestert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik