Belföld

Kitiltott megemlékezés: aula helyett a rakparton beszélt Sólyom

Nemzeti ünnep csak az lehet, amelyet a nemzet szívébe fogad - mondta Sólyom László köztársasági elnök vasárnap, az 1956. október 22-i műegyetemi forradalmi diákgyűlés 50. évfordulóján a Műegyetemi rakparton.

Az államfő köszöntő beszédében feltette a kérdést: mikor lesz 1956 október 23-a ilyen nemzeti ünnep? Ahhoz, hogy ünnep legyen, nem elég elrendelni törvényben, nem elég piros betűssel nyomni a naptárban, nem elég munkaszünetet engedélyezni, „azt az egész nemzetnek kell akarnia” – tette hozzá.

Kiemelte azt is, 56-nak nem termettek olyan szimbolikus személyiségei, mint 1848-ban Petőfi Sándor, vagy Kossuth Lajos. De 56-nak vannak szent helyei, a Műegyetem aulája egy ilyen szent hely – tette hozzá és azt mondta: ezen a helyen minden együtt van az ünneppé váláshoz. Itt megvan az a közösség is, ami nélkül nem lehetséges az ünnep, hiszen az ünnepet a közösség csinálja – jelentette ki a köztársasági elnök.

Sólyom László fájdalmasnak és megmagyarázhatatlannak nevezte, hogy a Műegyetem rektora kitiltotta a megemlékezést az épületből, mint mondta, éppen az 50. évfordulón. Az államfő beszédében köszöntötte a volt 56-osokat, valamint a magyarországi és a határon túli egyetemistákat.

A beszédek után hagyományos fáklyás menet indult a Bem József térre. A menethez gyalogosan csatlakozott a köztársasági elnök is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik