A miniszterelnök javaslatot tesz a köztársasági elnöknek Tátrai Miklósnak, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium jelenlegi szakállamtitkárának pénzügyminisztériumi államtitkári kinevezésére – olvasható a közleményben.
Veres János a nap folyamán levélben javasolta a kormányfőnek Tátrai Miklós november elsejétől történő kinevezését. Az államtitkári poszt egy hete üresedett meg, amikor Katona Tamás benyújtotta lemondását, amelyet a miniszterelnök elfogadott. A pénzügyi államtitkár távozásának hátterében az ingatlanadó bevezetéséről szóló nyilatkozata áll.
Tátrai Miklós 1975-ben született Budapesten. A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen szerzett diplomát, gazdaságpolitikai szakon. Az államigazgatásban 2002 óta dolgozik. Rövid ideig, 2003-ban a Pénzügyminisztériumban is dolgozott államtitkársági titkárságvezetőként. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban 2003 óta a költségvetési ügyekért és az uniós támogatások felhasználásáért felelős helyettes államtitkár, illetve szakállamtitkár. Angolul és franciául beszél.
