Kuncze Gábor közölte: csütörtökön délután meghallgatták Kóka János gazdasági miniszter, valamint Veres János pénzügyminiszter beszámolóját, pénteken pedig Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter tájékoztatta a frakció tagjait a tárca terveiről. Kuncze Gábor elmondta, a költségvetés tervezetét áttekintve Veres Jánossal egyetértésben úgy ítélik meg, hogy az idei költségvetésben meghatározott hiány teljesíthető, s teljesíthető lesz jövőre is. Ehhez azonban szigorú költségvetést kell elfogadni – hangsúlyozta az SZDSZ elnöke.
Konkrét számokról egyelőre nem esett szó, lévén a tárcákkal még folynak az egyeztetések – mondta Kuncze Gábor. Az bizonyos – tette hozzá -, hogy lesznek módosító indítványai a frakciónak, de ezek csak olyanok lesznek, amelyek nem változtatnak a megadott kereteken, az eredeti hiány mértékét nem módosítják.
