A magyar demokrácia fejlődése fordulóponthoz érkezett, 1990 után megvalósult egy demokratikus politikai rendszer, kialakult a modern piacgazdaság, a társadalom helyzete azonban nem változott – közölte a platformvezető egy sajtóbeszélgetésen a párt Köztársaság téri székházában.
Míg Nyugat-Európában a lakosság kétharmada tartozik a középosztályhoz, addig Magyarországon legfeljebb a fele, emellett nagy az úgynevezett társadalom alatti, underclass rétegben élők száma is – mutatott rá.
Vitányi Iván azt mondta: már 1990 tudták, hogy nagy a feketegazdaság, túl nagy a bürokrácia, gondok vannak az egészségüggyel és az oktatással. Ki nem tudott ezen segíteni? Antall József nem tudott, Boross Péter nem tudott, Horn Gyula nem tudott, Bokros Lajos nem tudott, Orbán Viktor nem tudott, Medgyessy Péter nem tudott – fűzte hozzá.
A politikus szerint a társadalmi gondolkodásnak mindig három eleme van: az igazság, az illúzió és a hazugság.
„Ferenc József, Horthy Miklós és Kádár János népe nem tudott a maga sorsáról dönteni, mert erősen befolyásolták az illúziók” – fogalmazott Vitányi Iván. Mint mondta, a magyarok mindig fogékonyak voltak arra, hogy elhiggyék az illúziókat, várják a csodát, így nem is lehetett azt kimondani, hogy amíg elérjük az európai színvonalat, egy csomó feladatot kell végrehajtani. Hozzátette: történelmi feladat, hogy kilépjünk a hazugságok és illúziók rendszeréből.
Horn Miklós, a platform elnökségi tagja a Kossuth téri tüntetések kapcsán azt monda: a háború óta először történt meg, hogy szerepet kapott a szélsőjobboldal az utcán. A politikus képtelenségnek nevezte, hogy a jobboldali parlamenti politikusok teljesen normálisnak tartják, hogy árpádsávos zászlót lengető tüntetőkkel jelenjenek meg, miközben az elképzelhetetlen, hogy Edmund Stoiber, a német Keresztényszociális Unió vezetője egy olyan tüntetésen vegyen részt, ahol horogkeresztes zászlót lengetnek.
Hozzáfűzte: minden tisztességes jobboldali polgárnak kötelessége lenne erre nemet mondani.
