A Fidesz alelnöke szerint van egy kisebb és egy nagyobb oka annak, hogy immár két hete minden nap a parlament elé vonulnak az emberek. A kisebbik ok, hogy kinyílvánítsák: a miniszterelnöknek mennie kell, mert nem bírt eleget tenni a kormányfői pozícióval járó erkölcsi és politikai elvárásoknak.
A nagyobb ok, hogy az emberek októberben egyértelműen választottak az igazság és a hazugság, a jó és a rossz között. Az emberek nagy többségénél betelt a hazugság pohara és határozottan azt mondta, hogy ez így nem mehet tovább – fogalmazott Varga Mihály.
A szónok idézte Sólyom Lászlót, aki szerint a miniszterelnök hazugságai az emberek demokratikusba vetett bizalmát ásták alá. Varga utalt arra is, hogy nemzetközi tekintélyünket számos alkalommal rontotta a miniszterelnök megjelenése, mint legutóbba bécsi ’56-os ünnepségen. Kijelentette: nem engedhetjük, hogy Gyurcsány Ferenc nevetségessé tegye az országot.
„Bennünket nem elégít ki, hogy egy államtitkárt kirúgtak, aki igazat szólva elmondta, hogy be kell vezetni az ingatlanadót. Kit rúgtak ki, amikor eladták Ferihegyet, megszüntettek vasúti járatokat, begyűjtötték az adófizetők adatait, visszatartották az áfát és a gazdák támogatását” – tette fel a kérdést a fideszes politikus.
Mindennek ára van, hangsúlyozta Varga, amit nem csak Gyurcsány Ferencnek és körének kell fizetnie, hanem mindenkinek. Bajban, gödörben vagyunk, ahonnan csak együtt tudunk kiszállni – mondta.
Ha egy buszsofőr a szakadék felé irányítja a járművet, az életveszélyes az összes utasra, akár jobb oldalon, akár baloldalon ül – utalt a szónok arra, hogy mindenki bajban van és szükség van mindenkire a válságból való kilábalásra. Az októberi választások – Varga szerint – meg is mutatták, hogy azokra is számíthat a jobboldal, akik a másik oldalon álltak. Az október elsejei végeredményt egyfajta közös nevezőnek, nemzeti minimumnak mondta a szónok, amely „egyértelmű nem a hazugságokra.”
