A felek csütörtökön 10 órakor tovább folytatják az egyeztetést. A tárgyalásról távozóban Takács András, az MNB 2006 ügyvivője közölte: folytatják a tárgyalást, mert vannak olyan részletek, amiket még nem tudtak tisztázni. Mint mondta, amíg a tárgyalások folynak, addig nem nyilatkoznak. Elmondta: közeledtek az álláspontok, mind a két fél engedett. Az már nem kérdés, hogy maradhatnak-e a téren, de az még „kényes pontja” a tárgyalásnak, hogy hol, hogyan és mennyien lehetnek.
Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője azt mondta: a rendőrség és a Miniszterelnöki Hivatal olyan ajánlatot tett szerdán, ami álláspontjuk szerint nem sérti a demonstrálók gyülekezéshez való jogát és nem jelent olyan biztonsági kockázatot, ami kérdésessé tenné az állami ünnepség megrendezését és biztonságát. Ehhez következetesen ragaszkodnak.
A korábban Grespik László által előterjesztett moratóriumos javaslatot – amit a demonstrálók önként vállaltak volna – a rendőrség mind területben, mind a résztvevők maximális létszámában „megfejelte”, nagyobb területet ajánlott fel. „A problémát az okozza, hogy ezt sem fogadják el” – tette hozzá Garamvölgyi.
„Nincs korrektebb ajánlat”
A rendőrség javaslata szerint a demonstrálók egy, a most használtnál kisebb, és kordonokkal elkerített területen folytathatnák akciójukat, a beléptetést a rendőrség ellenőrizné, a rendfenntartásról a tüntetőknek kellene gondoskodni. Hozzátette: ez rejt ugyan magában némi biztonsági kockázatot, de a Köztársasági Őrezred ennek függvényében készítette el biztosítási tervét. „Ennél korrektebb ajánlatot nem lehet tenni” – fűzte hozzá.
Hangsúlyozta: a tárgyalás csütörtökön 10 órakor folytatódik, de a rendőrség nem fog újabb ajánlatot tenni. Amennyiben nem születik megállapodás, az ORFK kialakítja jogi álláspontját és Bene László országos rendőrfőkapitány a törvényes keretek között dönteni fog.
Hangsúlyozta: négy olyan magas szintű jogszabály van, ami legálisan lehetővé tenné a rendőrségnek, hogy a területet kiürítse. Mint mondta, a szólásszabadság és a gyülekezési jog azonban olyan fontos alkotmányos alapjog, hogy ezért törekszenek kompromisszumos megoldást elérni az ügyben.
