A debreceni Déri Múzeumban rendezett, a debreceni forradalomról című emlékülésen Abády-Nagy Zoltán professzor bejelentette: az egyetem rektora és szenátusa az intézmény legmagasabb kitüntetését, a Pro Universitate díjat adományozta Für Lajosnak. Felidézte, hogy Für Lajos az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetem tanársegédjeként vett részt az 1956-os forradalom debreceni eseményeiben. Közreműködött a debreceni követelések megfogalmazásában, ő volt a városi forradalmi bizottmány titkára, és ő nyújtotta át a debreceniek követeléseit az akkori kormánynak.
Für Lajost később a forradalomban vállalt szerepéért elbocsátották az egyetemről, s ezzel derékba tört kutatói pályája. Abády-Nagy Zoltán hozzátette: az egyetem azóta sem rehabilitálta Für Lajost, aki 1984-ben szeretett volna visszatérni az egyetem történelmi intézetébe, de ezt, mivel még mindig ellenforradalmárnak bélyegezték, nem tették lehetővé. Abády-Nagy Zoltán kijelentette: a kitüntetéssel az intézmény 28 600 hallgatója és 7500 dolgozója nevében hajtanak fejet Für Lajos érdemei előtt, a kitüntetést nem vonják vissza, de tudomásul veszik Für Lajos döntését.
Nem volt elég 17 év
A debreceni egyetemről fegyelmi tárgyalás nélkül kirúgtak, és ez a döntés még mindig érvényben van. Az egyetemnek tizenhét év nem volt elég, hogy törölje ezt a határozatot – indokolta Für Lajos a döntését, hogy miért nem vette át a kitüntetést. Emlékeztetett: 1984-ben Irinyi Károly történész professzor hívta vissza egyetemi tanárnak.
A professzor egy éven keresztül mindent megtett azért, hogy elrendezze ezt az ügyet, és megszerezte az akkori pártközpont beleegyezését is. A debreceni egyetemre történő visszahelyezésemet azonban Menyhárt Lajos, az intézmény akkori párttitkára megakadályozta, mondván, „Für Lajost nem lehet kinevezni, mert 1956-ban ellenforradalmár volt” – idézte fel. Ugyanakkor hozzátette: „tisztelem és becsülöm mindazokat, akik a kitüntetésről a mostani döntést meghozták”.
Az emlékülésen Halász János, Debrecen alpolgármestere emlékérmet adott át a forradalom 45 egykori debreceni szereplőjének, köztük Für Lajosnak, aki ezt a kitüntetést átvette. Posztumusz emléklapot 18 egykori forradalmár hozzátartozója vehetett át. Az emlékülésen mások mellett Székelyhidi Ágoston, az 56-os debreceni forradalmi bizottmány tagja és Für Lajos, a bizottmány titkára tartotta meg visszaemlékezését.
