Belföld

Kovács Tamás: nem lesznek érinthetetlenek a politikusok

A frissen nagy többséggel megválasztott legfőbb ügyész az Indexnek adott interjújában elmondta, hogy a szervezeten belül nem tervez tisztogatást, mindenkinek megadja a lehetőségét, hogy bizonyítson. A politikusokkal pedig nem fog kesztyűs kézzel bánni.

Kovács Tamás az Indexnek elmondta, hogy a politikusok nem voltak eddig sem érinthetetlenek, és továbbra sem lesznek azok. A Gyurcsány Ferenc ellen a napokban érkezett feljelentést is odaadta a büntetőjogi legfőbbügyész-helyettesnek.

A munkáját nem kezdi személyi döntésekkel, mindenkinek megadja a lehetőséget, hogy megmutassa, ki hogyan dolgozik, hogyan áll az ügyekhez. Ha azt látja, hogy valaki belepolitizál az ügybe, vagy szakmailag nem jó, vagy vezetői magatartása nem felel meg az igényeinek, akkor majd vált.

Azt a legfőbb ügyész is elismeri, hogy a Szabadság téri garázdák esetében a jogi eljárásnak futószalagjellege van, ez azonban abból fakad, hogy három napon belül sok ügyben kellett dönteni. Az is igaz, hogy másodfokon több mint a felét kiengedték a letartóztatottaknak, és a hiba lehetősége is benne van az igazságszolgáltatásban.

Jelölése körülményeiről elmondta, hogy Sólyom László egy héttel a bejelentése előtt kérte fel, és a parlamenti szavazás eredménye sem lepte meg, mert előzetesen már több frakció jelezte a támogatását.

Azzal kapcsolatban, hogy az EU-ban nem szokás katonából legfőbb ügyészt csinálni, az a válasza, hogy az Európai Unió minden ellenkező híresztelés ellenére Szlovákiát is magában foglalja, és Szlovákiában a legfőbb ügyész szintén katonai ügyész volt korábban, de tudna mondani más olyan volt katonai ügyészeket, akikből magas állású civil ügyészek lettek, Horvátországban, Csehországban, Ausztriában és még egy-két helyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik