A legnagyobb ellenzéki párt nem fogadja el a kormány által benyújtott tavalyi zárszámadást – közölte Orbán Viktor a zárszámadási vitában a parlamentben kedden. A Fidesz elnökének szavai szerint a kormány szakmai, politikai, erkölcsi alkalmasságának riasztó lenyomata a 2005-ös zárszámadás. „Vagyis, hogy nem állta ki az alkalmasság próbáját” – mondta.
Orbán Viktor szerint a tavalyi zárszámadás nem függetleníthető a balatonőszödi beszédtől sem, és három idézetet olvasott fel, amelyek szerint szándékosan félrevezették Magyarország lakosságát, ismerték a gazdaság valós helyzetét, meghamisították a gazdasági és költségvetési adatokat.
Trükkök, csúsztatások
A pártelnök ismertetése szerint a kormány a felmerült kifogásokra, figyelmeztetésekre olyan válaszokkal reagált, mint például a gazdasági miniszter Népszabadságban közpénzen feladott hirdetése, amelyben a sikeres gazdaságról számolt be két nappal azelőtt, hogy nyilvánosságra került a költségvetés megrendülése.
A Fidesz elnöke sorra vette a „trükköket”, „adathamisításokat”, „ügyes csúsztatásokat”, „amelyekkel a kormányzatnak sikerült fenntartania az ország közvéleménye előtt, hogy valójában nincs is nagy baj a magyar gazdaság házatáján”. Említette például a kormány 100 lépés programjának bejelentését májusban, amelyet csak egy kommunikációs trükknek nevezett, a tárcák maradványképzésre kötelezését augusztusban illetve, hogy a KSH felfelé módosította a nemzeti össztermék adatait októberben.
Orbán Viktor beszélt arról is, hogy a kormány félrevezette, megtévesztette az államfőt, amikor Sólyom Lászlónak olyan tájékoztatást adtak a gazdaság helyzetéről, amelyben öt hazugságot fogalmaztak meg. A pártelnök ezeket idézte a köztársasági elnöknek küldött dokumentumból.
Orbán Viktor azt mondta, pártja szerint válságkezelő tervre van szükség, aminek két politikai szempontot mindenképpen tartalmaznia kell: nevezzék meg és vonják felelősségre azokat, akik az ország pénzügyi helyzetéért felelősek, illetve garantálják, hogy még egyszer ilyen helyzet ne fordulhasson elő.
Veres: Orbán is felelős
A pénzügyi tárca vezetője úgy fogalmazott, Orbán Viktor nem szakmai, hanem politikai alapon közelítette meg a költségvetési kérdéseket. Veres János emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktornak is van felelőssége, mert a kormányzása idején bevezetett kétéves költségvetésből fakadt az azóta törvényben rögzített maradványképzési kötelezettség.
A miniszter kitért arra, hogy mind a Pénzügyminisztérium, mind a Központi Statisztikai Hivatal részéről időben megtörtént a tájékoztatás az ország valós helyzetéről. Végül megjegyezte, most már a Fidesz is elismeri a reformok szükségességét.
Veres János szerint a politikai felelőség kérdését az elmúlt hetekben már rendezték. Hozzátette, most az a lényeg, hogy a konvergenciaprogramot végrehajtsák.
MSZP: nem módosít más törvényt
Göndör István (MSZP) azt mondta: 12 éve képviselő, de ilyen részletes zárszámadás még nem volt a kezében. Kuriózum az is, hogy az előterjesztés kizárólag a zárszámadásra vonatkozik, nem módosít más törvényt – fűzte hozzá. A kormánypárti képviselő a kis- és középvállalkozások kapcsán kitért arra, hogy Magyarországon az átlagos adókulcs ebben a körben nem éri el a tíz százalékot.
Göndör István szerint 2002-ben „időzített bombát” kaptak, és a tekintetben érez felelősséget, hogy nem tettek akkor semmit az egyensúly helyreállítása érdekében.
Révész: zárszámadás a lejtőről
Révész Máriusz (Fidesz) elmondta: a 2005-ös zárszámadás nem sikertörténet, hanem egy lejtő egyre meredekebb szakasza. Hozzátette: a világ legnagyobb költségvetési hiánya Magyarországon várható, és az Európai Unióhoz még nem is csatlakozott Románia hamarabb lesz vezetheti be az eurót. Közölte: míg 2002-ben a tíz újonnan csatlakozó ország közül Magyarország gazdasági növekedése a harmadik volt, ma az utolsó.
A fideszes politikus kitért arra, hogy a 2005-ös költségvetést Draskovics Tibor készítette, aki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint hazudott a költségvetés hiányáról. Most az a Draskovics Tibor került fontos kormányzati beosztásba, aki átverte az Európai Uniót és félretájékoztatta a költségvetés hiányáról az egész közvéleményt – fűzte hozzá.
Kovács: az ellenzék is megszavazta a hiánynövelést
Kovács Tibor (MSZP) azt mondta: a magyar gazdaság ma is jó állapotban van, a költségvetéssel és az államháztartással vannak problémák. Hozzátette: a hiány növekedéséhez hozzájáruló intézkedéseket, például a 13. havi nyugdíj bevezetését, illetve a közalkalmazotti 50 százalékos béremelést az ellenzék is megszavazta.
Babák Mihály (Fidesz) erre reagálva azt mondta: persze, hogy megszavazták ezeket az intézkedéseket, mert azt hitték, hogy a kormánypártok tudnak számolni.
