Belföld

Nem osztoznak a téren a tüntetők

Eredménytelenül végződött a rendőrség és a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 közötti megbeszélés: a demonstrálók nem hajlandók sem elhagyni, sem pedig megosztani a Kossuth teret október 23-án - jelentette be Takács András.

A demonstráció főszervezője úgy fogalmazott: az állami ünnepségek idejére sem adják át a több mint egy hónapja birtokba vett teret, és ideiglenesen sem vonulnak sehová. Október 23-án délben kezdik meg forradalmi ünnepségüket, az est főszónoka Rácz Sándor, az 1956-os Budapesti Munkástanácsok elnöke, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke lesz. A Parlament előtt tüntetők a délelőtti ünnepi állami zászlófelvonáson „méltóságteljesen, önkorlátozással vesznek részt”, tisztelegve a magyar nemzet szimbóluma előtt.

Angol nyelvű petíció

A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 politikai ügyvivője közölte: a Parlament előtt sajtófotó-kiállítást rendeznek „a karhatalmi brutalitásról és az emberi jogok megsértéséről”, majd az állami ünnepségre érkező külföldi diplomatáknak és tudósítóknak angol nyelvű petíciót adnak át.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a rendőrségnek nem feladata a terület megosztásának engedélyeztetése, abban a szervezőknek kell megállapodniuk. Schőn Péter hozzátette: a rendőrségnek kizárólag a törvény által előírtakat betartva a rendezvény biztosítása a feladata.

Bene Gábor, a Kossuth téri demonstráció főmoderátora úgy fogalmazott, hogy minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy eltávolítsák őket a térről, ezért 23-ra virradó éjjel a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 és a Forradalmi Nemzeti Bizottmány teljes vezetősége a téren fog éjszakázni, és erre kérte a tüntetőket is.

Hétfő este 10 óra után alig több mint százan maradtak a téren, sokan korábban hazamentek a hideg miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik