Bár a Fidesz délelőtt még együttműködött a koalícióval a Fővárosi Közgyűlésben, délutánra már külön utakon járt a két oldal. Tarlós István ugyanis bejelentette: nem támogatják azt a rendeletmódosítást, amely több beleszólást enged a főpolgármesternek a fővárosi rendezvények szervezésébe. A módosítással egyébként a városvezető külön engedélyeztethetné a hangtechnikai, színpadtechnikai és világítási berendezéseket, továbbá a színpadok felállításának lehetőségeit.
Tarlós szerint alkotmánysértő a javaslat, mert ellentmond a gyülekezési jognak. Hangsúlyozta: ezentúl nem egy bizottság, hanem Demszky és a koalíció döntene arról, hogy milyen eszközöket használhatnak a demonstrálók. Így például a Fidesz szerint a Kossuth téren nehezebb lesz a jövőben politikai rendezvényt szervezni.