Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem erősítette meg, hogy a balatonőszödi frakcióülés jogtalan kalózfelvételét az MSZP-nek 600 ezer euróért kínálták volna. Simon Gábor választmányi elnök a testület ülését követően pontosította az általa korábban mondottakat.
Az MSZP szombati választmányi ülését követően Gyurcsány Ferenc arra az újságírói kérdésre: meg tudja-e erősíteni, hogy 600 ezer euróért ajánlották fel az MSZP-nek a balatonőszödi beszéd hangfelvételét, úgy válaszolt: „Nem”. Hozzátette: „Szerintem egy sajtóértesülésre reagált Simon Gábor, ami egyébként korábban már elhangzott, hogy valakik kereskedni próbáltak ezzel a kazettával. Szerintem sem többet, sem kevesebbet nem mondott Simon Gábor – közölte a miniszterelnök.
Simon Gábor, az MSZP választmányi elnöke, a testület szombati ülésén nyitó beszédében tett említést arról, hogy valakik 600 ezer eurót kértek az MSZP-től, hogy ennek fejében átadják a Balatonőszödről kiszivárgott hangkazettát. A politikus a választmányi ülést követő sajtótájékoztatón azt mondta: „egy félreértést szeretnék eloszlatni. Volt, aki úgy értékelte mai bevezető mondataimat, hogy azt a bizonyos ösződi kazettát az MSZP-nek ajánlották fel megvételre. Ez félreértés. Az MSZP-nek ilyent nem ajánlottak, de hírek szóltak arról, hogy az illetéktelen lehallgatók ezt a kazettát, vagy annak manipulált változatát pénzért adták tovább azoknak, akik erre politikai forgatókönyvet építettek. Ez pedig nem az MSZP. Az MSZP a kazettáról csak annak nyilvánosságra kerülése pillanatában értesült”.
Simon Gábor bevezetőjében úgy fogalmazott: „ha véletlenül vagy feszültségünk levezetéséül egy durva szót ejtünk ki, akkor tarthatunk tőle, hogy 600 ezer euróért kínálják nekünk vissza a hangfelvételt”. A politikus közölte azt is, hogy a kazetta alkalmat adott egy radikális, a parlamenti demokráciát támadó politikai forgatókönyv kidolgozására. Hozzátette: „ezért fontos, hogy kiderüljön, ki volt a lehallgató, és kinek adta tovább a felvételt. Akiknek dolguk, tegyék azt”. Simon Gábor az összegre vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: nem maga az összeg, hanem maga a cselekedet az érdekes.