Belföld

Molnár negyedik köztársasága

Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006. egyik ügyvivője úgy véli, hogy új rendszerváltásra, s a negyedik köztársaság kikiálltására van szükség.

Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006. egyik ügyvivője szerint a Gyurcsány-kormány pénteken „a demokráciákban példátlan módon félt a titkos szavazástól”, illetve nagy fenyegetettség és nyomás hárult a kormánypárti képviselőkre, amiért újra megbízást adtak Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek „és a fehér galléros bűnözőknek, akik idáig juttatták az országot”.


A Kossuth téri tüntetés egyik szervezője szombati sajtótájékoztatóján fejtette ki ezt, a demonstráció helyszínén.
Molnár Tamás úgy értékelte Orbán Viktor fideszes pártelnök pénteki beszédét, hogy megköszönik azt, vagyis a részvételt a megmozduláson, de felszólítják az ellenzéket, hogy segítsen a megmozdulások kiterjesztésében vidéken, és gyakoroljon nyomást saját médiumaira”, mivel álláspontjuk szerint a Magyar Nemzet, a Hír Televízió és a Demokrata című folyóirat az elmúlt napokban és hetekben nem számolt be elég részletesen a Kossuth téri eseményekről.


Molnár Tamás szerint egy „új jobboldal” formálódott a Kossuth téren, amelynek célja az összefogás, az integrálódás, illetve egy új rendszerváltás, a negyedik köztársaság.
Az ügyvivő arra is felhívta a parlamenti ellenzék figyelmét, hogy kezdeményezzenek vizsgálóbizottságot azoknak a törvénytelenségeknek a feltárására, amelyek során „fiatalokat, tüntetőket börtönöztek be”.


Getvay György Gergely, a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) fővárosi szervezetének elnöke „a magyar történelem leggyalázatosabb napjának” nevezte pénteket, vagyis a parlamenti bizalmi szavazás napját. Álláspontja szerint 158 éve „nem volt ilyen árulás”, amiért Batthyány Lajos mártír miniszterelnök kivégzésének évfordulóján került sor a szavazásra.
Az MVSZ képviselője felszólította Orbán Viktort, hogy hagyjon fel a szakértői kormány elképzelésével, miután véleményük szerint már nem tárgyalóképes az MSZP és az SZDSZ, mivel a szocialista pártvezetés „magával rántott őket” és ezzel cinkossá lettek.
Getvai György értékelése szerint a magyar baloldal – a lengyelhez hasonlóan megindult az „önfelszámolás” útján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik