Bokros Lajos, a Közép-európai Egyetem professzora, volt pénzügyminiszter szerint nyilvánvaló, hogy a reformoknak és a stabilizációnak nincs alternatívája. Ha erről a politikáról – akárcsak a retorika szintjén is – letérnénk, ez olyan negatív jelzés lenne a nemzetközi piacok számára, hogy adott esetben azonnal pánik törne ki, és menekítenék a tőkét az országból. A mai gazdasági válság gyorsan csődbe torkollhatna. Felhívta a figyelmet, hogy nem szabad a tűzzel játszani. Már sokkal súlyosabb a baj, mint egy hónappal ezelőtt, nincs idő arra, hogy hónapokig kormányválsággal foglalkozzunk.
A korábbi pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság növekedése a leglassúbb az unióhoz csatlakozott nyolc volt szocialista ország közül. A növekedés irama már azelőtt lefékeződött, hogy a júliusban meghirdetett stabilizációs intézkedések kifejtettek volna rövid lejáratú recessziós hatást. Stabilitás nélkül azonban nincs tartós növekedés, amelyhez komoly államháztartási reformokokra van szükség. A GDP több mint tíz százalékára rúgó költségvetési hiány fele ugyanis a két társadalombiztosítási kassza deficitjébõl származik.
A jelenlegi válságot Bokros azzal indokolta, hogy a termelékenység növekedését meghaladó mértékben emelkedtek a bérek, amely a versenyképességet rontotta, és tovább duzzasztotta a közkiadásokat.
Elmondta, hogy mostanában az emberek tisztelete, sőt szeretete árad felé nap mint nap az utcán, a buszon és a metróban, és egyre többen kérik arra, hogy vállalja el az ország vezetését. A közgazdász szerint ez a korábbi válságkezelés sikerével magyarázható.
