Gál Kinga, az Európai Parlament (EP) néppárti képviselője szerdán Brüsszelben, az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának ülésén tájékoztatást adott a szeptember 18-ai eseményekről. Itt kifejtette, hogy szerinte a jogállamiság kerül veszélybe, ha a rendőrség brutális eljárást, aránytalan retorziót alkalmaz.
A Magyar Nemzet csütörtökön közölte Gál Kinga lapnak adott nyilatkozatát, amelyben a képviselő elmondta, felkérte a bizottság elnökét, hogy levélben tájékozódjon a történtekről. A néppárti képviselő pedig levélben fordult Petrétei József rendészeti miniszterhez, a rendőrségi túlkapások kivizsgálása érdekében.
„A rendőrség áll a vizsgálat elé” – mondta csütörtök reggeli televíziós nyilatkozatában Gergényi Péter.
