Belföld

Nem hivatalos a csütörtökre meghírdetett motoros felvonulás

Az Rrace-Mono Motoros Nonprofit Érdekvédelmi Szervezet, a szeptember 9-i motoros demonstráció szervezője, határozottan elzárkózik bármiféle politikai célú megmozdulás elől, így az 5.-ére tervezett motoros felvonulástól is.

Az Rrace-Mono Motoros Nonprofit Érdekvédelmi Szervezet leszögezi közleményében, hogy az október 5.-e estére tervezett motoros felvonulást nem ő szervezi. Ugyan több szervezet is megkereste őket, hogy „hozzák el a 12 ezer motorosukat a Parlament elé”, a szervezet azonban nem avatkozik be a politikába – olvasható a tájékoztatásukban.

„Ami a Parlament előtt zajlik az politika, illetve politikai állásfoglalás, amelytől civil érdekvédelmi szervezetként tartózkodtunk eddig is, és ezután is tartózkodni fogunk. Múlt héten adtuk át az általunk gyűjtött 30 ezer aláírást – melyet a motorokra kirótt gépjármű adó aránytalan változása és motoros autópályadíj-kategória bevezetése kapcsán gyűjtöttünk – a Miniszterelnöki Hivatalnak, akiknek 30 nap áll a rendelkezésükre a hivatalos válaszra. Mi ezen az úton próbáljuk érdeinket érvényesíteni” – áll az Rrace-Mono Motorosos Nonprofit Érdekvédelmi Szervezet közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik