A miniszterelnök balatonőszödi beszédét nem a frakcióülés résztvevői szivárogtatták ki. Erről tájékoztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hat megye MSZP-s vezetőit, azon a zártkörű tanácskozáson, amelyen megkezdték a felkészülést az október 21-i kongresszusra kedden Győrött. Erről Eredics Imre, az MSZP győri elnöke beszélt újságírói kérdésre válaszolva a tanácskozás befejezése után, a párt székháza előtti téren. A zártkörű találkozót követően a miniszterelnök azonnal távozott, és nem nyilatkozott a téren várakozó újságíróknak. Eredics Imre kijelentette: a találkozónak nem volt témája a választási eredmények elemzése.
Tájékoztatása szerint a megbeszélést az eltökéltség jellemezte. „Teljes egyetértéssel, a leghalványabb kétely nélkül állunk a program mögött” – mondta. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta: a program végrehajtásától semmiféle demonstrációval nem lehet „elijeszteni sem a kormányt, sem a pártot”.
