Az AP amerikai és az AFP francia hírügynökség egyaránt közel húszezerre tette a résztvevők létszámát, míg a brit Reuters szerint mintegy 40 ezer ember gyűlt össze az Országház előtt, ahol szombaton már hatodik napja tartott a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és kormánya távozását követelő tüntetés. Mindhárom hírügynökség megjegyezte, hogy ez volt az eddigi legnépesebb ilyen jellegű demonstráció.
Az amerikai hírügynökség kitért arra is, hogy korábban több résztvevőre számítottak, és a szombat esti megmozduláson olyanok is részt vettek, akik eredetileg a Fidesz aznapra meghirdetett nagygyűlésén szerettek voltak megjelenni. Az AP úgy vélte: a teljes, húszezres létszám folyamatos támogatást jelent azoknak, akik Gyurcsány Ferenc lemondását követelik, miután a miniszterelnök beismerte, hogy kormánya hazudott a magyar gazdaság borzalmas állapotát illetően.
Mélyült a megosztottság
A Reuters megjegyezte, hogy a szombat esti Kossuth téri tüntetés résztvevőinek népes létszáma és a szélsőjobboldaliak felbukkanásának veszélye ellenére sem ismétlődtek meg a hét eleji tüntetéseket beárnyékoló erőszakos cselekmények, a megmozdulást pedig a tér oldalán jól felszerelt rendőrök kísérték figyelemmel. Az AFP megemlítette: hétfőtől szerdáig három éjszakán át jobboldali szélsőségesek vagy a tüntetésekhez csapódó garázdálkodó személyek összecsapásokat provokáltak ki a rendőrséggel, amelyek következtében több mint 250-en megsérültek, ám az elmúlt két napban a nyugalom visszatért a magyar fővárosba.
A Reuters kitért arra is, hogy elemzők szerint Gyurcsány Ferenc politikailag valószínűleg túléli kétéves kormányzása eddigi legnagyobb válságát, kormánya pedig ragaszkodni fog a költségvetési reformokhoz, amelyek már elnyerték az Európai Bizottság előzetes támogatását. A Reuters emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc már közölte, hogy nem mond le és a fájdalmas adóemelések és a költségvetési kiadások lefaragásának végrehajtását ígéri, amelyek hatására kormányának népszerűségi mutatója az április választások tapasztalt mért 40 százalékról mára 25 százalékra esett.
A hírügynökség úgy vélte, hogy a magyarországi tüntetések elmélyítették a kormányzó baloldal és a jobboldali ellenzék közötti keserű megosztottságot. A felek az október elsejei választások előtti térnyerés érdekében most kölcsönösen az erőszak szításával vádolják egymást.
