A Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) Alkotmány utcai épülete előtt körülbelül ötvenen gyülekeztek a három órára meghirdetett tüntetésre. A FigyelőNet helyszíni tudósítója szerint annak is harmada újságíró volt, a többiek pedig főként olyan BGF-es diákok voltak, akik épp az órájukra vártak.
A rendezvényen eleinte önkéntes felszólalások voltak, de felszólalók hiányában azt is beszüntették. Az egyik szervező a FigyelőNetnek úgy nyilatkozott: az érdeklődés hiánya annak tudható be, hogy nem tudtak az eseményről. Tudósítónk is belebotlott egy „Tandíjstop” feliratú polót viselő lányba, aki mivel nem találta a tüntetést, inkább a Kossuth tér felé vette az irányt.
A rendezvényt egyébként egy rendőr is biztosította, de négy órakor a járőrkocsi is elhagyta a helyszínt.
