Belföld

Kóka hatalomvágy helyett felelősségre inti Orbánt

A demokrácia méltósága van veszélyben – mondta Kóka János szerdán egy budapesti konferencián az elmúlt napok eseményeire utalva.

A gazdasági és közlekedési miniszter a „Szolidáris Város” című szakmai konferencián egyebek között arról beszélt, hogy a szolidaritás a közös célok és értékek, mint a demokrácia és a humánum mentén szerveződik. Ezek, mutatott rá, normális esetben nem jelennek meg problémaként Magyarországon, az utóbbi napokban azonban Budapesten éjszakánként több száz fős, néhány ezer fős csőcselék randalírozik.

„A demokrácia méltósága egész egyszerűen nem engedi meg, hogy olyan eszközökhöz folyamodjanak akárkik, ahogyan ezt az utcán teszik. Vegye magának a bátorságot minden politikai erő Magyarországon, hogy ha baja van bárkivel, a kormány politikájával, a stabilizációval, bármilyen csoporttal, bármilyen ideológiával szemben, akkor azt a Parlamentben fogalmazza meg” – hangsúlyozta.

Kóka János néhány ajánlást fogalmazott meg, amelyeket, mint mondta, a jelenlegi helyzet diktál. Hangsúlyozta: fel kell szólítani valamennyi szélsőjobboldali és egyáltalán szélsőséges erőt, hogy vonják vissza képviselőiket az utcáról most azonnal.

Orbán Viktornak azt javasolta, hogy „helyezze végre társadalmi felelősségét a hatalomvágya elé, és ne ösztönözzön hallgatólag vagy kimondottan az utcára vonulásra és a kormány ellen való megindulásra, ahogyan azt a tusnádfürdői beszéde óta folyamatosan és visszatérően megteszi”.

A Fideszt a liberális politikus arra kérte, hogy igyekezzen visszafogni szélsőjobboldali partnerét, a Jobbikot, amelynek zászlói alatt százak randalíroznak éjszakánként Budapest utcáin.

Kóka János javasolta azt is, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság kapja meg a lehető legerősebb kormányzati felhatalmazást, hogy a Főpolgármesteri Hivatallal és a civil rendvédelmi szervekkel együttműködve őrködjön Budapest közbiztonságán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik