Belföld

Herényi hazaküldené a tüntetőket

Az MDF frakcióvezetője csütörtök délelőttre meghívta a Fidesz és a KDNP frakcióvezetőjét, hogy együtt szólítsák fel a demonstrálókat, térjenek haza. Herényi szerint a jobboldal válaszúthoz érkezett.

Herényi Károly szerint a magyar demokratikus politika a rendszerváltás óta nem látott mély válságba került. Hangsúlyozta: vasárnap még csak mély bizalmi és morális válság volt, mára demokratikus krízishelyzet alakult ki. Kiemelte: a morális, bizalmi válság okozója egyértelműen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki éveken keresztül „félrevezette” az országot. Az alkotmányos és demokratikus krízishelyzetet szerinte ugyanakkor azok a szélsőséges politikai erők okozzák, akik a békésen demonstráló többség háta mögé bújva köztörvényes bűncselekményeket követnek el Budapest utcáin.

Kiemelte: a jobboldal válaszúthoz érkezett. Vagy összefogunk és az Országgyűlés falai között teszünk meg mindent azért, hogy a magyar politika újra őszinte és felelősségteljes legyen, vagy kiszolgáltatjuk az ország polgárait a parttalan erőszaknak – jelentette ki. Éppen ezért az MDF frakcióvezetője csütörtök tíz órára meghívta Navracsics Tibort, a Fidesz frakcióvezetőjét és Semjén Zsoltot, a KDNP frakcióvezetőjét, hogy „egyeztessünk az előttünk álló teendőkről, és közösen szólítsuk fel az egyébként jogosan felháborodott demonstrálókat, hogy térjenek haza otthonukba, elkerülve ezzel a további erőszakot”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik