Az MSZP logójával ellátott levelet a Fideszhez névtelen feladó juttatta el postai úton – közölte Szijjártó Péter szerdai sajtótájékoztatóján. Hozzátette: alapvető kérdés, hogy a levelet valóban Juhász Ferenc írta-e, mert ha igen, akkor magyarázattal tartozik.
„Arra kérünk benneteket, ne hagyjátok magatokat provokálni, kerüljétek a demonstrálókkal a nyílt konfrontációt, viszont tájékozódjatok és informálódjatok, hogy riválisaink hol, milyen formában terveznek hasonló összejöveteleket. Ha bármilyen a ’konkurencia’ által szervezett esemény történik, annak tervezése tudomásotokra jut, keressétek velünk a kapcsolatot. Amennyiben az eseményen általatok ismert, más párthoz, szervezethez tartozó demonstrálók is feltűnnek, lehetőségeitek szerint dokumentáljátok, s azt juttassátok el hozzánk” – tartalmazza a Juhász Ferenc által jegyzett, az MSZP területi szövetségek elnökei és irodavezetői részére állítólag megküldött levél.
A Fidesz kommunikációs vezetője úgy fogalmazott: alkotmányos válság van Magyarországon. Hangsúlyozta: a miniszterelnök lebukik, mert másfél-két éven keresztül hazudik az egész országnak, az egyik szárnysegédje pedig arra utasítja az embereit, hogy dokumentálják a más pártok rendezvényein résztvevő embereket.
Mint mondta, „ez nem demokratikus és nem alkotmányos viselkedés, ez felháborító és ez diktatúrákban szokás”. Szijjártó Péter szerint ez a levél nem arról szól, hogy a területi elnökök és irodavezetők a rendőrség munkáját segítsék a rendbontók megtalálásában, hanem arról, hogy listázzák és az MSZP pártközpontjába juttassák el mindazok nevét, akik alkotmányos és más jogaikkal élve demonstrálnak. Mint mondta, válaszolnia kell Juhász Ferencnek arra, ha ő írta a levelet, miért akarják így megfélemlíteni az embereket.
