A CNN kommentárja szerint, az utcai erőszakot leszámítva, van valami pezsdítő, felvillanyozó abban, ahogyan a magyar közvélemény reagált ezen a héten a miniszterelnöknek arra vallomására, hogy kormánya nem mondott igazat.
Az amerikai hírtelevízió londoni szerkesztőségének kommentátora szerint a közfelháborodás azt jelzi: a magyar választók mostanáig valószínűleg elhitték, hogy Gyurcsány kormánya igazat mondott, amit „sokan minősíthetnének naiv feltételezésnek” – olvasható a CNN internetes portálján szerdán közzétett hírmagyarázatban. Talán cinikus a megállapítás, de tény: világszerte is alig van állami vezető, aki joggal állíthatná magáról, hogy sohasem esett folt a becsületén – írja Barry Neild hírmagyarázó, hozzátéve, hogy „ez a tény talán csak most kezd derengeni a fiatal magyar demokrácia polgárainak”.
Fejtegetése szerint a politikusokról általában azt feltételezik az emberek, hogy nem szavahihetők. Jól tükrözi ezt a széltében-hosszában elterjedt velős tréfa: „Honnan lehet tudni, hogy egy politikus hazudik? Onnan, hogy mozog a szája”. A kommentátor volt amerikai elnökök példáit sorolta fel tételének alámasztására. Utalt Bill Clinton hírhedtté vált állítására, amely szerint sohasem volt nemi kapcsolata Monica Lewinskyvel, az idősebb George Bush 1988-as ígéretére, hogy nem vet ki új adókat, és a kevéssel később végrehajtott adóemelésekre, illetve arra, hogy Richard Nixon akkor bizonygatta a leghevesebben tisztességét, amikor kormánya „térdig járt” a Watergate-botrány tisztességtelen fondorlataiban.
A hírmagyarázó idézi kommentárjában más szakértők értékelését is. A CNN európai politikai ügyekben illetékes szerkesztőjétől, Robin Oakley-tól olyan véleményt idéz, amely szerint a becsapottság érzése bizonyos értelemben talán mégis helyénvaló (a magyar közvéleményben), mert hiszen „nem minden politikus hazudik”. Oakley is elismerte azonban, hogy aki nem, az talán azért nem, mert „famulusaival végezteti el a piszkos munkát” – jegyzi meg ezzel kapcsolatban a hírmagyarázó. Majd, visszatérve Oakley nézetének ismertetéséhez, úgy idézi a szerkesztőt, hogy „a hazugság beismerése sohasem segít egy politikusnak”, s „nem sok jót ígér Gyurcsány karrierjét illetően sem”.
Glen Newey, a brit Keele Egyetem politológia professzora azt a nézetét fejtette ki a CNN-nek, hogy „a politikusok nagy hazugságai a működő demokrácia barométerei”, mert azt jelzik, hogy egy igényes, követelményeket támasztó sajtó és közvélemény sarokba tudja időnként szorítani a politikusokat. – Ha a média harciasan elszámoltatja a politikusokat, olyan helyzetbe szorulhatnak, amelyben kénytelenek valótlant mondani – idézte a CNN hírmagyarázója a brit professzor véleményét.
A kommentátor végül leszögezi: az a tény, hogy Magyarországon könnyen lepleződnek le a valótlanságok, voltaképpen jó bizonyítványt állít ki egy olyan országról, amely csak 1990-ben tartotta első (szabad) választásait. „Noha a kiszivárogtatások nemkívánatosak, és nem éppen mintapéldái a demokráciának, mégis azt jelzik, hogy működnek a demokratikus értékek” – vélekedett.
