A Der Standard című liberális napilap Magyarország miniszterelnöke sokkolja a nemzetet című egész oldalas összeállítást közölt a budapesti eseményekről, amelyek sorában hírt adott arról: a rendőrség hétfő este könnygázt használt a tüntetőkkel szemben a közszolgálati televízió székházánál.
A Kurier című független napilap is beszámolt arról, hogy a rendőrség könnygázt vetett be a tüntetőkkel szemben, akik meg akarták ostromolni a televízió épületét. A Die Presse konzervatív napilap tudósítója a Gyurcsány-beszédet ismertetve már az új parlamenti választások kérdését is felvetette. A beszámolóban arról adtak hírt, hogy a médiában már a miniszterelnök lemondásának a lehetőségét sem zárják ki, és ezzel összefüggésben egyes kommentátorok már az új (parlamenti) választások kiírását is elképzelhetőnek tartják.
A Neue Kronen Zeitung című bulvárlap kedd reggeli internetes kiadásában arról adott hírt, hogy a szocialista-liberális kormány erőszakra is kész ellenfelei megostromolták a televízió székházát, és az évtizedek óta legsúlyosabb zavargásokban legalább ötvenen megsebesültek. A beszámoló szerint tiltakozók százai, többek között jobboldali szélsőségesek és futballhuligánok órákig ostromolták a tv épületét, féltucatnyi járművet gyújtottak fel. A lap szerint a néhány ezresre nőtt tüntetők között szélsőjobboldaliak is voltak, és megnevezték a Jobbik, a Honfoglalás 2000 és a Magyar Nemzeti Front tagjait.
Az ORF közszolgálati televízió teletextes adásában ismertette a budapesti tv székházának ostromát. A beszámoló szerint a rendőrség könnygázt és vízágyúkat vetett be, és az ostrom alatt mintegy kétszázan sebesültek meg, akiknek a fele rendőr. Az ORF beszámolt arról, hogy a tv épületét részben elfoglalták és feldúlták, az adás pedig mintegy 80 percig szünetelt.
A Neue Zürcher Zeitung című konzervatív svájci napilap nemzetközi kiadásában a tv székházának ostromáról nem adott hírt, viszont részletesen beszámolt a májusi Gyurcsány-beszédről. A lap tudósítója egyebek között felhívta a figyelmet arra, hogy a köztársasági elnöknek nincs lehetősége Gyurcsány leváltására, a parlamenti erőviszonyok pedig kizárják egy bizalmatlansági indítvány elfogadását.
