Belföld

Magyar napot tart a BBC

Kiemelten kezeli a magyar eseményeket a BBC internetes oldala: főhírben számolnak be Gyurcsány Ferenc legutóbbi nyilatkozatáról, és kikérik olvasóik véleményét a magyarországi helyzetről. Közben a brit közszolgálati adón Szombati Béla londoni nagykövet értelmezte az eseményeket.

Bőséges háttéranyaggal együtt, vezető hírként számol be a BBC internetes oldala a keddi budapesti fejleményekről, arról, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő kemény fellépést ígért az erőszakos demonstrálók ellen.

Az oldalon kikérik olvasóik véleményét a hazai helyzetről is: azt kérdik, ki volt érintett a budapesti zavargásokban, és aki ismeri a helyzetet, az kívánja-e Gyurcsány távozását. A hozzászólók mintegy fele magyar, sok a hazánkat ismerő külföldi, és akad kívülálló is, aki örül, hogy nem kapott Budapesten szobát.

Közben kora délután Szombati Béla londoni nagykövet magyarázta a hazai helyzetet a BBC élő adásában. A magabiztosan nyilatkozó diplomata lényegében a kormány álláspontját ismertette, és azt mondta: hazánkban nincs válsághelyzet. Ezután Budapestre kapcsoltak, ahol a közszolgálati adó tudósítója a Parlament előtt, háta mögött rendőrkordonnal jelentkezett be, és úgy vélte: válság van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik