A szolnoki igazságügyi orvosszakértői intézet munkatársai szerint szakmai szabályszegést követett el a foglalkozás körében történt gondatlan veszélyeztetéssel vádolt két orvos, amikor a szegedi kórházban 2004. július 3-án az egyik idős beteghez csak több órával a sürgősségi osztályra szállítása után hívott neurológiai szakorvost. A szakértők megállapították, a beteg későbbi halála és a szakmai szabályszegés között nem volt okozati összefüggés, a késlekedéssel azonban veszélyeztették a sértett életét és testi épségét.
A tárgyaláson elhangzott, a kórház szervezeti és működési szabályzata szerint a neurológus által előírt CT-vizsgálatnak másfél órán belül el kellett volna készülnie, ezzel szemben ez csak több órával később, már a betegcsere nyilvánvalóvá válása után történt meg. A fővárosi igazságügyi orvosszakértői intézet munkatársainak álláspontja szerint nem történt késlekedés, és szakmai szabályszegés se, a beteg tünetei nem indokolták neurológus bevonását, erre csak akkor lett volna azonnal szükség, ha a férfi állapota gyorsan romlik.
A bíróság az orvosszakértői vélemények közötti ellentmondás feloldása érdekében újabb szakértő kirendelése mellett döntött.
