Belföld

Új tűzoltó eszközöket adtak át

Ünnepélyes keretek között mintegy 2,5 milliárd forint értékű, 27 új tűzoltógépjárművet adott át 18 hivatásos és 9 önkéntes tűzoltóságnak Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter csütörtökön a budapesti Felvonulási téren.

A biztosítók 1 százalékos befizetéséből, tűzvédelmi bírságokból és az önkormányzatok 20 százalékos önrészi hozzájárulásából vásárolt gépjárműveket adtak át csütörtökön. A tűzoltóságot felügyelő miniszter, Lamperth Mónika utalt arra a beszédében, hogy ez a fejlesztés a lakosság biztonságát is szolgálja, mert a tűzoltók így gyorsabban, hatékonyabban tudnak a káresetekhez vonulni.

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter elmondta azt is, hogy a következő négy évben 10-15 százalékkal többet tudnak fordítani a tűzoltóságok fejlesztésére. Elsődlegesen az egyéni védőfelszerelések vásárlását, valamint a köztestületi tűzoltóságok fejlesztését tartják a legfontosabb teendőnek. Nem elég az eszköz, mert itt a főszereplő az ember, a tűzoltók felkészültsége, képzése, a lelkiismeretes, pontos, precíz, hozzáértő parancsnoki munka mind-mind szükséges ahhoz, hogy ezt a munkát biztonsággal végezzék, tette hozzá Lamperth Mónika.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik