Eddig az ügyükben többnyire kisebb büntetések és lezárt akták, valamint felderítetlen merényletek voltak jellemzőek. A Kecskeméten folyó per a legutolsó „nagy dobásukról”, a készülőben lévő leszámolássorozatról szól, amelynek révén üzleti térnyerésükhöz kívánták az utat megtisztítani. „Felderítése a fővároson kívül zajlott, ezért a Nemzeti Nyomozó Iroda mellett a felügyeletet néhány fiatal, lelkiismeretes vidéki ügyész és bíró végezte, akiket nem befolyásoltak a fenyegetések és a felsőbb kapcsolati szervezkedések. Így eshetett meg, hogy nem Budapesten mondták ki az első súlyos ítéletet a fővárosi alvilág legnagyobb hatalommal és befolyással rendelkező csoportja felett” – írja Rajnai a bevezetőben.
A háttér lép előre
A per előzménye nagyjából ismert: fegyverszállítás közben elkaptak két szerbet, akiknek a telefonját már jó ideje lehallgatták, majd rajtuk keresztül felgöngyölítették a készülő leszámolás további szálait. A Conti-Car-ügy azonban jóval korábban kezdődött, a kilencvenes évek közepén. Ennek lett véres áldozata Boros József Tamás az Aranykéz utcai robbantásban három ártatlan civillel együtt. Boros ugyanis mesélni kezdett az őt kihallgató rendőröknek és az ügyésznek a csoportról: „… a Radnai László mellett tárgyalást folytattam Csüllög Zsigmonddal és Tanyi Györggyel. Csüllög Zsigmond Radnai üzlettársa, míg Tanyi György hasonló szerepet tölt be, de a cégnél legálisan papíron ez nem szerepel”. Radnai László volt a Conti-Car vezetője, Boros másod-unokatestvére. Borosnak Radnaiékkal azért gyűlt meg a baja, mert bár 120 millióval beszállt az olajbizniszbe, ám miután hónapok múlva sem térült vissza semmi, eldöntötte, hogy kiszáll. Különösen azután, hogy kivégezték Prisztás Józsefet. „Boros szerint kihátrálási szándékának bejelentését követően megfagyott körülötte a levegő, majd egyre több fenyegető telefont kapott. Boros abban az időben nem csak egy vallomást tett. A jegyzőkönyvekben beszámolt a Conti-Car-csoport felépítéséről, más érdekkörökhöz fűződő kapcsolatáról, az Energol Rt.-ről, a fővárosi robbantások hátteréről, a Conti-Car szalonjában történt – máig fel nem derített – gyilkosságról, valamint egy nagyszabású alvilági találkozóról”.
Amikor 2004. augusztus 4-én a kecskeméti benzinkútnál a kommandósok elfogtak három férfit, akiknek a kocsijában fegyverek voltak, még nem gondolták, milyen messzire vezetnek a szálak. „Önmagában ugyanis az, hogy valakinél illegálisan tartott fegyvert találnak a mai Magyarországon, sajnos nem különösebben ritka bűncselekmény” – mondta március 7-én vádbeszédében Szabó Ferenc, Bács-Kiskun megyei főügyészhelyettes, a Kecskeméten egy éven keresztül zajlott, maffiaperként híressé vált büntetőper vezető vádképviselője. „A gyanú két, a fővárosban huzamosabb ideje tartózkodó jugoszláv férfira terelődött, akikről kiderült, kapcsolatot tartanak fenn a majdani kecskeméti per fő vádlottjaival: Radnai Lászlóval, Mészáros Péterrel, Csüllög Zsigmonddal, Ferencsik Attilával és Molnár Richárddal. A nyomozásba ezt követően bekapcsolódott a Nemzeti Nyomozó Iroda, és megfigyelésük alá vonták a két szerbet. A 2004. július 21-én és 22-én rögzített telefonbeszélgetések szerint a Budapesten tartózkodó két szerb, a délszláv háború egykori zsoldos katonája, Szlobodan Sztojanovics és nem kevésbé erős testalkatú barátja, Nemet Endrigo, egy Sztanics Vladimir nevű férfin keresztül fegyvereket rendeltek Jugoszláviából. Szlobodan a következőket mondta szerbül a Szabadkán lévő cimborájának: „Itt ülök egy emberrel, és vas kellene! Vas annyi van, amennyit akarsz” – válaszolta Sztanics, majd valaki beleszólt a háttérből magyarul a beszélgetésbe: „Kézigránát is kellene, négy vagy öt, de új”! Szlobodan későbbi hívásában kijelentette: „kellenek még automaták, vagy Uzi, érted?” – írja Radnai, bemutatandó az ügy előzményeit.
A két sporttáskányi fegyver ahhoz kellett, hogy megtisztítsák a Radnainak 800 millió forinttal tartozó egyik partnerük környezetét, megszabadítsák testőreitől, majd eltávolítsák őt magát is. „Minden, ami az övé volt, a miénk lesz!” – ez volt az indok.
A média is hibás
A kecskeméti per érdekessége, hogy a média is szereplővé vált. A fő vádlottak és védőik ugyanis nehezményezték a sajtó jelenlétét. „Már az ügy megbélyegzése – kecskeméti maffiaügy – önmagáért beszél. Nem tudok hasonló példát arra, hogy a nyomozó hatóság és a vádképviselet a tömegkommunikációt ilyen módon használta volna fel nyomásgyakorlásra, mint amilyen módon ebben az ügyben történt. Érdekes, és az eseményekkel összevetve koncepciózus volt még a nyomozati szakaszban annak bejelentése, hogy az ügy szereplői, a terheltek megfenyegették a nyomozó hatóság egyes tagjait, és az ügyészség egyes tagjait.”
Valóban: a nyomozás és a per ideje alatt védték az ügyben szereplő ügyészeket, valamint bírákat, de ez nem alaptalanul történt, mivel a fenyegetésekkel kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Iroda eljárást folytat. Annak ellenére, hogy a per fő vádlottjainak nem volt ínyére a média jelenléte, nem mondhatják, hogy kapcsolataik révén nem sikerült magukat kedvezőbb színben feltűntető szerepléseket is produkálniuk. Egyik fő kapcsolatuk a közszolgálati televízió Kék Fény produkciójának már elbocsátott tudósítója volt, akit még tanúként is megidéztek a perben, hogy vele bizonyítsák: a vádlotti baráti körnek nincs köze a bűnözéshez. A tanúmeghallgatást később visszavonták, de a lehallgatott telefonbeszélgetések között nemegyszer szerepelt az újságíró neve, aki ingyen evett az általuk üzemeltetett étteremben, és még tartozik nekik egy tőlük vett autó árával. A másodrendű Mészáros Péterről pedig olyan cikk is megjelent a Blikkben, amely arról szólt, hogy a családja mennyire várja már haza a vádlottat. Ennek csupán annyi az érdekessége, hogy Mészáros védőjének, Kamarás Péternek rendszeres jogi rovata van a bulvárlapban.
„A vádlottak mindvégig tagadták vádbéli bűnösségüket. Radnai szerint a gyanúsítottak nagy részét csak látásból ismeri a belvárosi Zsiráf étteremből, ahová ebédelni járt. Hozzátette: a nyolcvanas évek óta célpont a rendőrség szemében. Véleménye szerint ennek az az oka, hogy egykor ő kezdeményezte, legyen eredetvizsgálat a gépjárművek átírásakor, de a Belügyminisztérium elutasította a javaslatot, amikor viszont a kilencvenes évek végén őt és conti-caros üzlettársait letartóztatták, a tárca sebtiben megvalósította a milliárdos bevétellel kecsegtető kötelező bevizsgálást. Mészáros szintén tagadta a vádakat, és cáfolta azokat a vallomásokat, amelyek szerint ő fegyverekre adott volna pénzt a két szerbnek. Az általa folytatott telefonbeszélgetésekről azt mondta: fogalma sem volt róla, hogy a szerbek mivel üzletelnek, ráadásul erős gyógyszereket szed, és sokszor nincs tudatában annak, mit is beszél. A harmadrendű Csüllög Zsigmond – akinek 1999-ben a szentendrei háza előtt robbantottak ismeretlenek bombát – azt mondta: vagyonos, ezért nem állt érdekében illegális üzletekkel foglakoznia. Ferencsik Attila is minden vádat visszautasított, a többiek pedig, akik az ügyészség szerint tevékenyen részt vettek a fegyvercsempészetben, részben vállalták bűnösségüket, de a bűnszervezetbe való tartozásukat és az emberölés előkészületét tagadták. A tanúként megidézett Vadnai Gábor – akinek ismeretlenek 2003-ban gránátokat dobtak a fővárosi autókereskedésére, és neve szerepelt a likvidálási listán – azt vallotta: Radnai és Ferencsik tavaly üzleti megbeszélésre hívta egy fővárosi szállodába, ahol több százezer dollárt követeltek tőle”.
(A riport teljes terjedelmében az ÉS legfrissebb számában olvasható!)
