Az evangélikus egyházban 65 év a nyugdíjkorhatár, ezután a püspökök két évig maradhatnak még hivatalban. D. Szebik Imre február 9-én töltötte be 67. életévét. A püspököt az Északi Evangélikus Egyházkerület élén a tisztségre már megválasztott Fabiny Tamás követi, akinek beiktatását március 25-én tartják Miskolcon. A nyugdíjba vonuló elnök-püspököt az előírások szerint utódjának megválasztásáig az országos közgyűlés lelkészi elnöke, ez esetben nyolc hónapon át Ittzés János helyettesíti. A későbbiekre nézve az elnököt novemberben, a három püspök (Ittzés János, Gáncs Péter és Fabiny Tamás) közül választják meg, ekkor áll majd fel hatéves mandátummal az új zsinat is.
- 20:01 Oasis-mánia: miért gyógyította meg a világot, hogy két seggfej rockzenész kibékült?
- 20:00 Meghalt a kisfiú, akit augusztusban villamos gázolt el a Batthyány téren
- 19:58 Négygólos thriller az olasz csúcsrangadón: a padlóról felállva mentett pontot Rómában a címvédő
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 3,25 milliárd forint volt a tét
- 19:26 A nap legfontosabb hírei - 2026.09.19.
- 18:59 Szenzáció a kézi-BL-ben: kilencgólos előnyből kapott ki a Bukarest
- 18:34 Pert indít az M5 kirúgott csatornaigazgatója a közmédia ellen
- 18:28 A Microsoft és az OpenAI tudták, hogy tönkreteszik vele a netet, mégis mentek tovább az MI fejlesztéssel
- 18:02 Meglepetés a Premier League-ben: kiütötték a címvédőt
- 17:45 „Nem mindegy, hogy valaki életfogytiglanit, vagy 5 évet kap” – Magyar Péter üzent Mészáros Lőrincnek és Szijj Lászlónak
- 17:32 Meginterjúvolták az MI generálta „színésznőt”, aki válasz közben megzavarodva kínaiul kezdett beszélni
- 17:29 Az edző szólt előre: megszenvedett, de hibátlan maradt a Fradi a BL-ben
- 16:56 Úgyis mindenhol lehallgatnak, megfigyelnek, akkor már inkább Denzel Washington tegye!
- 16:28 Donald Trump önmagát dicsérte
- 15:58 Sokkoló statisztika mutatja meg, mennyire sebezhető a londoni csapat
- 07:20 Megállapodott Grönlandról az Egyesült Államok és Dánia
- 08:07 Újabb mesterséges intelligencia szabadult el: most a Gemini tört fel több céget
- 08:54 Elfogta a rendőrség az Akácfa utcai gyilkosság feltételezett elkövetőjét
- 13:52 Iskolakezdési utalvány: új részleteket közölt a kormány
- 14:09 Ez a világ legjobb légitársasága 2026-ban
- 14:04 Ők működtették a kommunista diktatúrát Magyarországon
- 10:46 Ez a gyakori éjszakai szokás károsíthatja a szívet
- 07:45 Négy részletben érkezik a 20 ezer forintos dízeltámogatás, mutatjuk, kinek mikor jár a pénz
- 15:37 „Ezt nem tárgyaltuk még” – mondta Forsthoffer Ágnes az isztambuli egyezmény ratifikációjáról
- 13:26 Súlyos kibertámadás érte a moszkvai online választási rendszert
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
